![]() |
Pollágh Péter
1979. március 6-án született Tatabányán, a Halak és a Kecske jegyében. Még a kommunizmusban kezdett el írni, 1987-88-ban. 9 évesen már biztos volt, benne: író lesz. 16 éves korától országos lapokban publikál. Volt kisdobos, tanult oroszul, de úttörőnek már nem jelentkezett. Ennek hatására pár hónappal később meg is szűnt az Úttörőmozgalom. Evangélikus és állami gimnáziumba is járt, utána többek között irodalmat, filozófiát, szociológiát, pszichológiát, pedagógiát, és nyelvészetet tanult. Szívesen lett volna építész, városrendező, pszichológus, detektív vagy lelkész. Jelenleg Bólya Péter rehabilitációján dolgozik. Külsőleg is hasonlít Lorenzo Ribeirára. Szereti Doktor House-t, Cal Lightman-t, Dexter Morgant, Corrado Cattanit és a becsületes, finom embereket. Egyszer szeretne visszajutni ősei földjére, az írországi Pollagh village-be. |
A Kopasz
Itt az október, de még ragyog a Kopasz. A Lágymányosi Öböl. Más néven: Kopaszi gát. 10 hektár, azaz 100 ezer négyzetméter. Elférne rajta ezer ház. Mindegy, nem lényeg, sétálni jó, számolni szomorúság.
Kétkapus a Kopasz. Buda és Pest felől is jöhetsz. Az indóháztól (Kelenföldi pályaudvar) nyílegyenesen menj Napkeletnek. 30-40 perc gyalog, panelek és öregecske fák között. Vagy egyszerűen ereszkedj le a Lágymányosi híd budai hídfőjéről.
Én, sportos álruhában, Kelenföld felől, a malom melletti kapun lépek be. Már őrlik az őszt. Kamerákkal őrzött terület, a belépés ingyenes. Mi van, kopasz? – motyogom rőt bajszom alatt. Bírom, mert mindig mást válaszol.
A kapu torkáig elmerészkednek a négykerekűek: mindenhová oda tolják a nagy képüket, füstös seggüket. Kitiltanám őket innen is. Visszavenném Budapestet. Gázmaszk és füldugó nélkül sétálnánk a nyolc metróvonal felett.
Téglaliget helyett gyepligetet! Kerületenként 10-20 Kopaszt! Itt nincs hely kétmillió embernek, be kéne látni. De félmillióan egészségesen elférnénk. S ahová csak lehet: parkokat építenénk. Ótvaros, macskahúgyos bérházakat és fénytelen, csótányos panelszörnyeket tennénk végre egyenlővé a földdel. Füvesítenénk: szórnánk magyar, angol és ír magot.
Az Öböl U alakú. Csak egy kis fahíd kéne, hogy körbefutható legyen. A fahídon kapitány állna, ő kezelné a szerelmesek jegyét. Tikettet adna a jövőbe. Lepecsételné a jót. Egy piszkos Fred, egy budai pipás.
Az Öböl egy tüdő. Fűre lépni szabad. Van körbedrótozott sportpálya, kutyafuttató, csónakház, meg egy rövid, kopott, vékonyka futópálya, amit sokan bicikliútnak néznek. Dimbek, dombok, bokorcsoport, kövezett és salakos sétányok. Egy homokos partfolt, két tömzsi mólóval. Kukáskesztyűs kerekezők, mackóalsós futóbolondok.
Minden lehetne kicsit nagyobb, izgalmasabb, részletgazdagabb. Mesebelibb. Kevésbé haszonmaximalizálós, funkcionalista. A hídon kívül még a vízi biciklik hiányoznak. Meg egy kilátó. Meg egy trafik. Színes lenne, mint egy krémes vagy méteres. Mellette egy óriás állna, gázlufikkal. Azokra csomózná rá a (A: jó, B: rossz) gyerekeket.
Sajnos csak egy WC és egy ivókút, van, de a keleti oldalon már annál több az étteremszerűség. Bár odaálmodtak pár színes kockát, ami ízlésre vall, mégis ez a trendi oldal. Én újragombolnám. Tágítanám a teret. Körhintákat és enteket is ültetnék. Csigalépcsőt és gömböket.
A gyep manikűrözött, a kukákat gyakran ürítik, nemrég újrafestették a padokat. Nyilván az 1979-ben nyugdíjba ment parkőr, Poldi bácsi tanítványai dolgoznak itt. Szívesen is fényképeszkednek itt az ifjú házasok. De elférne több szín, tereptárgy, több egyedi forma, árnyalat. Emléktáblák, katakombák, kegyhelyek, madárfészkek, földből kinőtt órák, madárijesztők, haranglábak, vízköpők. Szobrok, spiritualitás.
Nemrég sárkányhajó-verseny volt itt. Magyar mennydörgők és langaléta evezősök. Rezeda Kázmér féltékenyen bújt meg egy görbe gázlámpa alatt, monogramos keszkenővel törölte homlokán mind a ráncokat. A szivarhajók hangokat adtak, felzavarták a kisebb szárnyasokat. Holden Caufield kérdezte is, mi lesz a kacsákkal, ha befagy a víz. De leintették: Don’t speak English, change money.
Október van, koldusbotra jutott a Meleg. Elkullogott, elvitte magával öreg majálisok boldogságát, a spriccelő szőke kólát, a vérvörös meggymárkát. Sört s virslit papírtálcán. Elvitte a strandidőt is, a sok fecskét és bikinit. Csak a varjak maradtak. Meg a gyíkok.
A nyurga nyár nyomait felsöpri a szél. Már nem dobnak le plédeket, bugyikat még talán. A nyár seregei eltakarodnak. A könnyelmű kelméknek leáldozott. Jönnek a zárt megoldások: sálak, stólák, garbók, dzsekik, malaclopók, nyakig gombok. Orosz usankák, bronxi bézból- és svájci tányérsapkák. Fedett fejek. Titkolt gondolatok.
Fegyvertárával a Hideg az ég alá beállt. Három gyerekét felváltva engedi ki. A Langyost, a Hűvöset és a Jegest. Ahogy neki tetszik, mikor melyiket. De van, hogy mindhárom kilopózik, s megverekszenek.
A dombok mögött állítólag sok a sárkány. Nem véletlen, hogy zöld gépekkel, sokszárnyas ormányosokkal takarítják a pázsitot. Rendre gyíkok szaladnak át előtted. Fogalmuk sincs a KRESZ-ről. Sokat szaladgálnak, hogy hamar megnőjenek, s végre eregessék, röptessék őket.
Gyere ki te is, és fogadj örökbe egy sárkányt!
Pollágh Péter