![]() |
Pollágh Péter
1979. március 6-án született Tatabányán, a Halak és a Kecske jegyében. Még a kommunizmusban kezdett el írni, 1987-88-ban. 9 évesen már biztos volt, benne: író lesz. 16 éves korától országos lapokban publikál. Volt kisdobos, tanult oroszul, de úttörőnek már nem jelentkezett. Ennek hatására pár hónappal később meg is szűnt az Úttörőmozgalom. Evangélikus és állami gimnáziumba is járt, utána többek között irodalmat, filozófiát, szociológiát, pszichológiát, pedagógiát, és nyelvészetet tanult. Szívesen lett volna építész, városrendező, pszichológus, detektív vagy lelkész. Jelenleg Bólya Péter rehabilitációján dolgozik. Külsőleg is hasonlít Lorenzo Ribeirára. Szereti Doktor House-t, Cal Lightman-t, Dexter Morgant, Corrado Cattanit és a becsületes, finom embereket. Egyszer szeretne visszajutni ősei földjére, az írországi Pollagh village-be. |
A proli
Ha nem volna, ki kéne találni. De van.
Minden tette közügy. Olyan nincs, hogy hang nélkül tudna végigmenni a lépcsőházban. Mindig hangos. Lépcsőházi lény, udvari kúszónövény: mindig útban van, elállja az utat a mindenség felé. Amit megeszik, megiszik, elszív, az az övé. A maga módján gondol ránk: amit kiböfög, kiszellent, kifúj, az meg a miénk. A létüstből kikapart kozmás gesztenyéit büszkén őrzi. Irigy kutya, de nem bújik ám a lyukba. Ellenkezőleg. Tesz-vesz. Makacs jelenlétével minden finomság ellen tüntet. Izeg-mozog. Csahol és vinnyog.
A proli dohányzik. Tekintet nélkül. Szívja a lépcsőházban, ahol, mióta világ a világ, mindig is tilos volt. Ez nem zavarja. Míg saját érdekeihez rögtön legyárt egy erőltetett szabályt, ez a szabály nem vonatkozik rá. Befüstöl. Kiáll alattad a erkélyre, nehogy már az ő lakásába menjen, menjen a tiédbe. Légy a szemetese. Néha úgy tűnik: ő lyukasztotta ki az ózonréteget.
Értékeit gyakran s fennhangon leltározza. Őproliságával soha nem beszéltem, de tudom, mit gondol a világról, milyen műtéteken esett át, kiket vert át, és mi mindent dolgozott a munkahelyén vagy a itt, a kiskertben. A kiskert akusztikájáról természetesen fogalma sincs: legalább is ez a legjobb eset. A hangját reggel hat és hajnal egy közt bármikor lehet hallani. Természetesen kutyája is van. Hasonlít rá. Ronda, mint a bűn. Egy lihegő, bocsánat nélküli, szemtelen dög. Látom a lábnyomait, néha vizeletcsíkjait is. Elképzelem, hogy szálldos: repülő kutya, kondenzcsík, bőrszárnyas denevérkedés. A gazdája, a proli meg egy hajcsár, sombrerós, hegyes fogú Leonsio. Rám néz, de csak a szemüvegét látom. Tekintet nélküli.
Szereléssel és zavarosban való halászással foglalkozik. Világkommentáló. Soha senki nem kérdezi a véleményét, mégis mindig elmondja: ez megbocsáthatatlan létfertőzés. Élete egy zsíros, zizegős széljegyzet. Nem jómódú, de többet keres, mint egy tanító vagy író. Gyűlöl is mindenkit, aki vitte valamire, tart valamerre. Megveti az udvariasságot és a halk beszédet, legalábbis borsózik tőle a háta. A finomság neki falra hányt borsó.
És mindenről van véleménye. Olyan nincs, hogy ő határozottan ne szóljon hozzá valamihez. Minden féle tudás és sejtelem nélkül ne foglaljon állást, s ne várja el, hogy mindenki igazodjon hozzá, méltányolja őt. Maga az igyekezet, a túllihegés. Néha megtetszik neki egy-egy szókapcsolat, gyermeki szintű szójáték, azt hetekig ismételgeti, elvárva a tapsot, a méltánylást. A proli maga a kettős mérce. Mindig tartja a tenyerét és lógatja a lábát, jártatja a száját. Prolizik. Matat, zajong, zavar, piszkol.
Szeret ügyintézni. Összehozni, a hangját hallatni és hallani. Szeret visszhangozni a lépcsőházban, a lakógyűlésen, a grillsütéskor. A purgatóriumban is így fog visszahangzani. De ott egyes egyedül. Kutyátlan, közönség nélkül. Elfeledetten. A proli sosincs egyedül. Ötmillió társa van. Vagy ötmilliárd?
Már három emelettel lejjebbről is felismerem a köhögését, harákolását, tüsszentését, nevetését, lihegését. A prolinak szaga van. Nem bűzlik, de azért egy dezodor és egy fogkefe ráférne. Állandóan cigaretta és sör van a kezében. Biztos ezért nem megy sehová üdülni, ő mindig itthon van. Nagyon felelősségteljes munkája lehet, hogy állandóan le kell vezetnie a feszkót, hogy nonsztop lazítania kell. El kell engednie a pórázt, a gyeplőt. Úgy jár, mint a rossz óvodás. Zengenek, döngenek a lépcsők. Aztán a bevágja az ajtót, berezeg az összes többi ajtó az emeleten, az enyém is. Nagy a család: sokan laknak, kis helyen, nem bírnak megmaradni. Zabszem van a fenekükben. Be vannak sózva. Egy nap körülbelül húsz ajtóbevágást, nyitást-csukást tudnak produkálni. Utána az ajtóm előtt ordibálva megbeszélik a nagy semmit, saját szorongásaikat oldandó, ordibálnak. Aztán rágyújtanak a tilosban, szivárogjon csak be ajtó alatt az ő füstjük, az ő jelenlétük. Nekik bizonyítékok kellenek. Állandóan gyártják őket. Jelenlétük durva bizonyítékait az orrunk alá dörgölik.
Mossa a kocsit, bömbölteti a rádiót, matat, csattog a pincetárolókban. Éjfélkor még leviszi a kutyát. Hogy tömblakásban érdemes-e állatot tartani: azon még soha életében nem mélázott el. Nem az a mélázós, öngyötrő típus. Két lábon járó közhely inkább, neki írták a Közhely-szótárt, de nem tud róla. A bulvárhíradókat és a meccseket mindig megnézi, de leköpi a könyvet. Újságot nem olvas, Blikket sem. Minek. Pénzkidobás, szemrontás. Nem ment a világ betűkerekeken elébb. Bezzeg az autókerekek!
Ő szennyez: céltalan, önző akarat. Létszürkítés, -soványítás, létszennyezés ez. Nem olvasta Az átváltozást, nem halott róla. De egy nap majd arra ébred, hogy már veréb vagy egy véreb.
Pollágh Péter