A proli

Ha nem volna, ki kéne találni. De van.

Minden tette közügy. Olyan nincs, hogy hang nélkül tudna végigmenni a lépcsőházban. Mindig hangos. Lépcsőházi lény, udvari kúszónövény: mindig útban van, elállja az utat a mindenség felé. Amit megeszik, megiszik, elszív, az az övé. A maga módján gondol ránk: amit kiböfög, kiszellent, kifúj, az meg a miénk. A létüstből kikapart kozmás gesztenyéit büszkén őrzi. Irigy kutya, de nem bújik ám a lyukba. Ellenkezőleg. Tesz-vesz. Makacs jelenlétével minden finomság ellen tüntet. Izeg-mozog. Csahol és vinnyog.

A proli dohányzik. Tekintet nélkül. Szívja a lépcsőházban, ahol, mióta világ a világ, mindig is tilos volt. Ez nem zavarja. Míg saját érdekeihez rögtön legyárt egy erőltetett szabályt, ez a szabály nem vonatkozik rá. Befüstöl. Kiáll alattad a erkélyre, nehogy már az ő lakásába menjen, menjen a tiédbe. Légy a szemetese. Néha úgy tűnik: ő lyukasztotta ki az ózonréteget.

Értékeit gyakran s fennhangon leltározza. Őproliságával soha nem beszéltem, de tudom, mit gondol a világról, milyen műtéteken esett át, kiket vert át, és mi mindent dolgozott a munkahelyén vagy a itt, a kiskertben. A kiskert akusztikájáról természetesen fogalma sincs: legalább is ez a legjobb eset. A hangját reggel hat és hajnal egy közt bármikor lehet hallani. Természetesen kutyája is van. Hasonlít rá. Ronda, mint a bűn. Egy lihegő, bocsánat nélküli, szemtelen dög. Látom a lábnyomait, néha vizeletcsíkjait is. Elképzelem, hogy szálldos: repülő kutya, kondenzcsík, bőrszárnyas denevérkedés. A gazdája, a proli meg egy hajcsár, sombrerós, hegyes fogú Leonsio. Rám néz, de csak a szemüvegét látom. Tekintet nélküli.

Szereléssel és zavarosban való halászással foglalkozik. Világkommentáló. Soha senki nem kérdezi a véleményét, mégis mindig elmondja: ez megbocsáthatatlan létfertőzés. Élete egy zsíros, zizegős széljegyzet. Nem jómódú, de többet keres, mint egy tanító vagy író. Gyűlöl is mindenkit, aki vitte valamire, tart valamerre. Megveti az udvariasságot és a halk beszédet, legalábbis borsózik tőle a háta. A finomság neki falra hányt borsó.

És mindenről van véleménye. Olyan nincs, hogy ő határozottan ne szóljon hozzá valamihez. Minden féle tudás és sejtelem nélkül ne foglaljon állást, s ne várja el, hogy mindenki igazodjon hozzá, méltányolja őt. Maga az igyekezet, a túllihegés. Néha megtetszik neki egy-egy szókapcsolat, gyermeki szintű szójáték, azt hetekig ismételgeti, elvárva a tapsot, a méltánylást. A proli maga a kettős mérce. Mindig tartja a tenyerét és lógatja a lábát, jártatja a száját. Prolizik. Matat, zajong, zavar, piszkol.

Szeret ügyintézni. Összehozni, a hangját hallatni és hallani. Szeret visszhangozni a lépcsőházban, a lakógyűlésen, a grillsütéskor. A purgatóriumban is így fog visszahangzani. De ott egyes egyedül. Kutyátlan, közönség nélkül. Elfeledetten. A proli sosincs egyedül.  Ötmillió társa van. Vagy ötmilliárd?

Már három emelettel lejjebbről is felismerem a köhögését, harákolását, tüsszentését, nevetését, lihegését. A prolinak szaga van. Nem bűzlik, de azért egy dezodor és egy fogkefe ráférne. Állandóan cigaretta és sör van a kezében. Biztos ezért nem megy sehová üdülni, ő mindig itthon van. Nagyon felelősségteljes munkája lehet, hogy állandóan le kell vezetnie a feszkót, hogy nonsztop lazítania kell. El kell engednie a pórázt, a gyeplőt. Úgy jár, mint a rossz óvodás. Zengenek, döngenek a lépcsők. Aztán a bevágja az ajtót, berezeg az összes többi ajtó az emeleten, az enyém is. Nagy a család: sokan laknak, kis helyen, nem bírnak megmaradni. Zabszem van a fenekükben. Be vannak sózva. Egy nap körülbelül húsz ajtóbevágást, nyitást-csukást tudnak produkálni. Utána az ajtóm előtt ordibálva megbeszélik a nagy semmit, saját szorongásaikat oldandó, ordibálnak. Aztán rágyújtanak a tilosban, szivárogjon csak be ajtó alatt az ő füstjük, az ő jelenlétük. Nekik bizonyítékok kellenek. Állandóan gyártják őket. Jelenlétük durva bizonyítékait az orrunk alá dörgölik.

Mossa a kocsit, bömbölteti a rádiót, matat, csattog a pincetárolókban. Éjfélkor még leviszi a kutyát. Hogy tömblakásban érdemes-e állatot tartani: azon még soha életében nem mélázott el. Nem az a mélázós, öngyötrő típus. Két lábon járó közhely inkább, neki írták a Közhely-szótárt, de nem tud róla. A bulvárhíradókat és a meccseket mindig megnézi, de leköpi a könyvet. Újságot nem olvas, Blikket sem. Minek. Pénzkidobás, szemrontás. Nem ment a világ betűkerekeken elébb. Bezzeg az autókerekek!

Ő szennyez: céltalan, önző akarat. Létszürkítés, -soványítás, létszennyezés ez. Nem olvasta Az átváltozást, nem halott róla. De egy nap majd arra ébred, hogy már veréb vagy egy véreb.

Pollágh Péter