Árvai András
1976-ban született Budapesten, a Műegyetem építészkarán végzett.  A tervezés mellett a 6b.hu és a Prae.hu szerkesztője.

Betonban az igazság

A házat látva az a vicc jutott eszembe, amikor Pista bácsit kérdőre vonják, hogy nagyon beszűkült a szókincse. A f…t, válaszol. Hát igen. Kocka, henger, beton, semmi csűrés-csavarás, csak a lényeg.


 
Képzeljük el, amikor az építész magának tervez házat. Nem egyszerű eset. Ha valahol bizonytalanodik egy építész, akkor az a saját háza. Manifesztum, ars poetica, csupa borzalmas dolog, főleg egy olyan építész számára, aki az odaillő komolysággal vagy a kelleténél komolyabban veszi önmagát, választott munkáját. Hol vannak a laza csuklómozdulatok, geg, humor? Sehol. Ha megjelenik, akkor annál nagyobb a baj, akkor kirajzolódhat egy olyan belső világ, amiről jobb nem tudni, az intimkedés maradjon inkább keretek között, a négy fal között. És mi történik, ha egy építész belefut abba, hogy tervezze meg azt a helyet, ahol majd építészek, utódok ezreit képzik, gyártják majd? Elég nagy para. Jobb elkerülni az ilyesmit, de ha már elkerülhetetlen, ha még ambíció is van, akkor elég riasztó is lehet a végeredmény. Riasztó, ugyanakkor nagyon is szerethető. Mik lehetnek a tervezési szempontok?
 
 
Az egyetem lelke a büfé. A büfé körül kialakuló közösségi terek, helyek, ahol diskurálnak, szemeznek, összejönnek, esznek, rajzolnak, feladatokat másolnak. A következő kör a műtermek. Önállóság, szabadság, demokrácia. Aztán a tanárok szobái. Ha már az ember ilyet tervez, akkor feltehetőleg belekóstolt a tanításba is, a fiatalság lelkesítő áramlásába, tehát a tanárik legyenek közel a stúdiókhoz, szinte már benne, ha lehet. Nem is kellenek külön tanszékek, legyen demokrácia, éljen a fiatalság  és a kreativitás! Ja, és kellenek előadótermek is. De ha lehet, azokat ne is lássuk, mégis legyenek közel a büféhez, hogy könnyebb legyen a kijutás. Ne is legyen a ház része! Toljuk ki, amennyire lehet. Ki jár előadásra a strébereken kívül? Senki. Az élet a büfében zajlik. Kész is van a koncepció. Mindez legyen betonból, átlátható, de térélmény, visszafogottan. Ügyes átlátások, rafináltság. Kész is van a ház. Szabad, demokratikus, fényes, tágas, masszív ugyanakkor légies. Amilyen egy építész. A hanyagsága tervezett, a modora, mint a beton, igenis beton, mert a beton nem rideg, nem szürke: meleg és alakítható, a legszebb dolog, amit kívánhatunk. Biciklivel jár, tehát környezettudatos vagy autóval, mert egyszerűen csak tudatos, vagy békávéval, mindenképpen olyan, mint bárki más, de hát mégis csak építész.


Ha el lehet képzelni elefántcsonttornyot, akkor ez az. Bizonyíték, hogy igenis, amit az építészek terveznének gyakorlatilag mindenhová, a csupasz beton terek, azok igenis élhetők, szerethetők. És megcsinálták, és szeretik, legalábbis úgy tesznek, mintha. De hihető, teljesen hihető. Ez az épület sznob, azt hazudja, jól érzed itt magad, jók a terek, szabad vagy. És valóban jól érzi magát az ember – ha emberek között van. Ha átlátható, ha nem nyomaszt. Ha nem bal lábbal kelt.
 

 
Közép-Európa egyik legrégebbi építészkara a prágai, 1707-ben alapították a befogadó Műszaki Egyetemet, ahol az építészképzés már a XVIII. század közepén elindult. Azóta Csehország változó államformái többször adtak módot a névváltoztatásra. Jelenleg CVUT. 2011-ben költöztek át az új épületbe. Alena Šrámková majdnem 80 évesen nyerte meg kollégáival a pályázatot, a hírek szerint a pályázati nyereményből egy tűzpiros nyitott BMW-vel lepte meg magát.


Az épület 8 emelet magas felfelé, 3 szint lefelé (ide kattintva megnézheti az épületről készült videót). Emeletenként 10 stúdió található, tanárik és 4 tanterem, az utolsó két szinten a 17 extra kialaktású, galériás stúdió teszi teljessé az életérzést. A földszinten a tanulmányi osztály, ruhatár, kávézó, előadók, közösségi terek, társalgók kaptak helyet. Az alagsorba került az irigylésre méltó modellezőműhely és számítógépes labor. Az épületben több, mint ötven műterem/atelier/stúdió található egymás mellett és felett, a legkisebb egységtől felépítve a kapcsolatokat vertikális és horizontális irányba.
 

 
Az épület egy közös ház, nem finomkodó, de méltóságot sugároz. Befoglaló mérete 64 x 64 méter (magassága 30 méter), amit négy egyenlő kubusra osztottak fel: kettő az építészkaré, egy az informatikusoké, egy pedig üres. A számmisztika tovább folytatódik: az egyes műtermek  befoglaló mérete 8 x 8 méter, a blokkok közepén található fedett átrium pedig 16 x 16 méter, amibe belenyúlnak a közlekedő folyosók. Ha valmire lehet mondani, hogy kockaház, akkor ez az. Merev, gyakorlatilag minden kedvességet és bájt nélkülöző. Az épület narancssárga tégla palástot kapott, kivéve a hiányzó kocka maga után hagyott felfelülteit, ahol kilátszik a belsőt uraló szürke beton. A meglehetősen avítt és ismerősen idejétmúlt megjelenés után  - amin az elsőre értelmezhetetlen hatalmas, 30 méter magas torony sem segít, ami magasodik, magasodik, leszúrva, kijelölve a hiányzó kocka élét, utólag magyarázva - belépve a kérlelhetetlenül arcbavágó, letisztultnak, szigorúnak, puritánnak nevezhető, valójában egyértelműen sivár belsőbe, mégis otthonosságot kapunk. Az átriumon áthaladva zavarba ejtő henger magasodik az egyik oldalon, végképp elbizonytalanodik az ember, hogy tulajdonképpen hányban járunk, erős posztmodern utalás Bottára? Hejdukra? Ugyanakkor precíz szervezés, irányítás, beosztás. És átláthatóság. A zárt tömb formálásból az előadótermek türemkednek ki, mintha az ott történő események tényleg jobb lenne, ha nem is ott bent történnének.


A végére marad az exkuzálás, hogyan is engedhető meg a bevezetőben leírt szalonképtelen vicc? Mert ez a ház bármit elvisel. A kritikát, a gúnyt, a csodálatot, bármit. Lepereg, mert valóban bizonyít, valóban van benne humor és szarkazmus. Az építész nem bonyolítja a mondanivalót, egyszerű formákkal, következetes és egyszerű anyaghasználattal beszél, tőmondatokban. Ez a ház teret ad. Nem orientál, nem magyaráz, nem irányít, hanem valóban teret ad. A lényeg odabent zajlik.


Személyes rész: régen jártam már egyetemre, de néha - szerencsére igen ritkán – álmodom vele, a folyosókkal, a termekkel. Nem mindig kellemes (leszámítva egy-két tényleg nagyon személyes élményt), de most, miután láttam ezt a házat, hát… nem irigylem a leendő prágai építészek álmait.
 
 

Árvai András
 
 
 
 
 
 
 
 
 
a Cseh Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar új épülete, Prága, Dejvice
tervező: Ing. ach. Lukáš Ehl, Ing. arch. Tomáš Koumar, Prof. Ing. akad. arch. Alena Šrámková
átadás éve: 2011.
 
 
 
megjelent a Prae.hu-n 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzászólások száma: 0Hozzászolni csak bejelentkezés után lehet. Összes hozzászólás megtekintése 
<
3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Baglyas Erika   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Benedek Zsanett   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Bunker   Cerklje   Collegium Hungaricum   CommON,   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cseh építészet   Csehorszáh   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   FUGA   Fehérváry Jákó   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Gelse   Gunther Zsolt   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hartmann Gergely   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Jan Stempel   Jiri Smolik   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Katarzyna Majak   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Lakos Dániel   Lakástrend   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Madeinhungary   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Moravánszky Ákos   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Perbál,   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rychtařík Zdenek   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Stara Fuzina   Szilágyi Klára   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Valkonya,   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vysehrad atalier   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   bútor   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   felújítás   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kert   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   közösség   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   nyaraló   promo   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   tt1   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újmassa   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   Őskohó   3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Baglyas Erika   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Benedek Zsanett   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Bunker   Cerklje   Collegium Hungaricum   CommON,   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cseh építészet   Csehorszáh   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   FUGA   Fehérváry Jákó   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Gelse   Gunther Zsolt   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hartmann Gergely   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Jan Stempel   Jiri Smolik   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Katarzyna Majak   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Lakos Dániel   Lakástrend   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Madeinhungary   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Moravánszky Ákos   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Perbál,   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rychtařík Zdenek   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Stara Fuzina   Szilágyi Klára   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Valkonya,   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vysehrad atalier   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   bútor   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   felújítás   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kert   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   közösség   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   nyaraló   promo   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   tt1   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újmassa   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   Őskohó  
>
Ellenlábas Kemény Istvánnal és Solymosi Bálinttal - ellenlábas
Balatonakarattyai nyaraló - admin
Nem a házak, a házak emléke számít - interjú Láng Zsolttal - admin
Konok Tamás - Vincent van Gogh I. - 6B.hu
A majki kamalduli remeteség - 6B.hu
Újrahasznosítva - admin