Egyedül egy kereszttel

Most azokra gondolok, akik egyedül vannak. Egyedül a karácsonnyal. Egyedül egy kereszttel.

Egyedül is szabad ugrándozni a fa körül. Vagy épp csak befelé űrhajózni. Nem kell kiöltözni. Lehet otthoni, játszós ruhában falni a bejglit. De ki süt neked? Bár, ha nincs csőd, vehetsz boltit. Egy bolti bejgli persze szomorú árucikk. A magány mákjával van töltve. Rossz jelkép, lekonyul tőle az ember füle.

Egyedül vagy. Borzongsz. Feljönnek az emlékek, látod magad kicsinek, bojtos sapkával a hóban. Csúszkálsz és hógolyózol. Pityeregsz és pimaszkodsz. Bontod a csomagokat. Csupa meleg holmi. Este van: minden forró és tarka. Titkos játékok: katonák, babák, mackók és autók. És megannyi nyalánkság, gyengédség, ünnepi, márkás figyelem. Több csupornyi szép, mégsem leszel ragacsos tőle.

Nem kell loholnod. Újra leporolhatod a klasszikusokat is. Mondjuk egy igazán téli regényt, mint Thomas Manntól a Varázshegy. Meg a verseket. Az a furcsa csengés és tömörség, ami a jó vers sajátja, megemelheti lekonyult lelkedet. Az édességet ne vond meg. Ha valamikor szabad hízni, hát az ünnepek alatt.

Aggódni nincs miért. Lesz még sok karácsony. Ha nem muszáj, ne igyál lúgot. Csak kuksolj, s gondold át, milyen lesz jövőre, miként néznek majd ki a részletek. Nevess azon, aki sablonajándékokra szórja szét a csalási vagyont, aztán rántott halacskájában mégis marad szálka.

És ne feledkezz meg a zserbóról. Karácsonyos étek, tartalmas és szép édesség: olyasmi, mint te a karácsonyi tükörben.

Talán lesz hó is. Hullanak a pelyhek, csendben. Télszag lesz. Hideg illat. Árad a kabátból, sálból, kesztyűből, s a jobbféle, utcai mosolyból. A gyepet belepi a dér, az ablakokon jégvirág nő: még csak locsolni sem kell. Porcukor borítja majd az autók tetejét. Lenyalhatod, belefújhatsz. Csúszkálhatsz, bolondozhatsz a jégen. Építhetsz hóembert, nem csak a gyerekek örömére. A hóember szép és komoly ember. Fülig ér a szája.

Megmoshatod arcodat az első hóban, mint a kisrókák, vagy a régi, nagy öregek.

Pollágh Péter