A teljes interjút a Prae.hu-n olvashatják el.

Részlet az interjúból:

Más szerepet kíván a tanszékvezetői hozzáállás, mint a tervezőiroda irányítása?

Teljesen mást. Nekem ezt nagyon nehéz volt megélnem. 10 éve jöttem be az egyetemre tanszékvezetőként, még elvileg három évem van hátra, de elhatároztam, hogy ezt a tanévet csinálom végig, utána abbahagyom, mert tíz év elég. Nekem évekig tartó – nem mondom, hogy gyötrődést, mert az elég kemény szó -, de évekig tartó vívódást jelentett az, hogy az iroda és az egyetem között harmóniát találjak. Nem sikerült a kettőt együtt csinálnom, nem tudok egy fenékkel két lovon ülni, az építésztervező munkát abba kellett hagynom. Azonkívül még egy dolgot kellett felhagynom: a korrigálást, mert rájöttem, hogy ha korrigálok valakit, azzal óhatatlanul kivételezni fogok, és nekem nem szabad kivételeznem. Minden gyereket azonos mércével kell mérnem és ez lehetetlen, ha kötődöm egyesekhez.

Valamikor idén megjelent egy karikatúra Önről az Építész Kar lapjában, a Megfagyott Muzsikusban, amit bárki a kedvére kiszínezhetett, ez azt is mutatja, hogy megkerülhetetlen az egyetemen, mindenkinek van véleménye Önről. Erősen megosztó a személyisége a diákok között: valaki nagyon utálja, valaki pedig feltétel nélkül szereti. Tudatosan építette ki ezt a képet magáról?

Nyilván belőlem fakad, tudatosság nincs. Nagyon jó, hogy nem lettem filmrendező, mert valószínűleg rossz színész lennék, és ahhoz, hogy rendezzen az ember, biztos, hogy kell valami szerepjátszó képesség. Nem hiszem, hogy meg tudnám játszani magamat, vagy tudnám alakítani a szerepképeimet, hogy kik szeressenek meg kik nem. Sejtem, hogy jópáran szigorúnak tartanak. Azok a diákok, akik itt a tanszéken vannak, szerintem más szemmel is látnak engem. De hát örök igazság, hogy építészként vagy tanárként nem lehet olyan előadást tartani, ami mindenkinek tetszik.

• Folyamatosan önarcképet rajzolunk – interjú Cságoly Ferenccel (2.)