Fürdők vízfestékkel – part 2.

A Lukács, mint előző cikkében jelezte a balneológussá avanzsált Jonny Walker, alias Sétáló János, cserbenhagyta, ám balszerencséje sorszerű találkozással ajándékozta meg; elpártolt a Lukácstól, viszont otthonra, bízik benne erősen, végső otthonra talált a Rudasban.

Ismét egy curriculum vitae:

A Rudas fürdő 1566 – 1572 közötti felépítése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, amely olyan mértékben sikerült, hogy a fürdőt a mai napig folyamatosan használják, kisebb javításokkal. A Rudas fürdő ilidzsa típusú fürdő volt, amely a források vizének hasznosításával épült. Az ilidzsa (termálfürdő) jellegű török fürdők központi részét a medence foglalta el, amely termálvizekre épült, a hamam (gőzfürdő) típusú fürdők központjában pedig egy izzasztókő volt található. Az ilidzsa fürdő eredeti állapotában rendelkezett egy nagyméretű előcsarnokkal, itt öltözhettek át a vendégek és ezen a helyen lehetett teázni, kávézni, pipázni. Ezután következett az átmeneti helyiség, ahol a fal melletti padkákra ülhettek és csorgó kutakból vizet locsolhattak magukra a fürdőzők. A forró helyiség falai mentén szintén voltak csorgó kutak és ebben a helyiségben helyezkedett el középen a medence. A forró helyiségekből nyíltak a magánfürdők, ahol muszlim szokás szerint szőrtelenítést végeztek. A Rudas fürdő épületének magja a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere, amelynek oszlopos kialakítása ritkaság, és kisebb változtatásokkal a mai napig a fürdő alapja. Az oszlopokra támaszkodik a felülvilágítókkal áttört félgömb kupola. A kupolatér négyzet alaprajzú tér, sarkain negyed gömb kupolákkal, alattuk sztalaktit boltozattal, amely a török építészetre jellemző lépcsőzetes kialakítással készült.

Hát így néz ki a Rudas, bizony, barátaim, olyan tér ez, amely nem ismeri az idők szavát, noha az átalakítás, valójában a bizniszhullám őt sem kerülhette el, amely nyomán a gőz- és szauna-helységek ajtai befelé (!) nyílnak, a csempék (hasonlóan a Lukács burkolatához) valamely fúgáról jó esetben csak Bachtól tudó kőműves munkáját dicsérik, peregnek is lefelé, akár a zománc, a kabinajtók maguktól csukódnak, a beléptető rendszert pedig a Wembley stadionban is megirigyelnék. Az egykori bájosan eszköztelen büfé helyet változtatott; immáron nem a foyer végében húzódik szerényen, hanem a termálfalra támaszkodik. Úrhatnám, arányokat nem ismerő anyaghasználat dominálja, akárha valamely mellvédet építettek volna. Kő, kő, kő, bár márvány. És persze a magyar élet kulcsszereplője, a joly joker: az üzemeltető is megváltozott, ekképp a személyzet szintén, az áruk és az árak nemkülönben. S hogy mi jöhet még? A Rudas épületének homlokzati helyreállítása után ígérik, az egykori, a fővárosi palackozó kompetenciájába tartozó, de évtizedek óta elnémult, Gellért-hegy felé eső tratktust a fürdő részévé avatják. A szándékot honorálja a maszek balneológus, de akaratlanul rosszat sejt; nehogy igaza legyen! Nehogy igaza legyen, mert már régóta fenyegeti a Rudast, hogy megfosztják igazi varázsától, attól, hogy ez originális férfi fürdő. Persze kapott eleget; elvették keddjét, női nappá harcolták ki a lelkes feministák; a kabinosok beszámolói alapján bizton állítható: a forgalom húsz személyben a maximum. Elvették hétvégéjét; koedukált vurstlivá, stranddá változtatták. Négy rendes (!) napja azonban még megmaradt. Ha ettől megfosztaná a merkantil „képzelet”, ismét alulmaradnánk. Mindannyian magyarok. De félre! A remény hal meg utoljára! A Rudas még mindig Rudas.

Vegyünk ezért kedvtelésből egy példát, egy napot, Rudas-napot!

Könnyed, fütyörészős, lassúléptű sétával indítanunk, eljátszani egy pohár világos, laza szerkezetű, leginkább az ancien regime-ben pisztollyal mért konzisztenciájú sör, egy flekknyi fűszeres, paszta-állagú próza, egy nehéz, véres húsokkal terhelt ebéd, egy randevúba illő, mezei virágos vizit gondolatával, majd hagyni, pontosabban: egyenként elengedni őket, és a Rudas mellett dönteni, tudván tudva, ez a tűpontos, a kétségbevonhatatlan, a kizárólagos, a rendíthetetlen érvényű válasz. Az efölötti örömben elmerülni, ringani a siker hullámain, a Gellért-téren hezitálni picit, hogy akkor a Duna-part-e az erre az alkalomra legmegfelelőbb útvonal, vagy érdemes reszkírozni egy Gellért-hegyi átkelést; a Szikla-kápolna érintésével, a bástyák irányjelzői szerint oldalvást, Gellért püspök reményt adó és fenyegető monumentumával bezáróan közelíteni meg a helyszínt. Honnan, melyik perspektívából mérendő fel a város, ami, ilyenkor tántoríthatatlanul biztos a fusizó balneológus, megvan; tündököl, fénylik, évszázadok lüktetnek tetőiben, falaiban, tornyaiban, utcáin és terein. Budapest szülőváros.

A Rudasba lépve, a pénztárnál kiválasztani az éltesen középkorú, a Kodály-módszeren okult, gyöngéd énektanárnőre hajazó hölgyet, apró bókkal beköszönni, majd az öltözőfülkébe lépni, lecsupaszodni, apró kötényt kötni és felcsatlakozni a már megbízhatóan bejáratott körökre; szaunával indítani, a merülő-, másképpen: Sirilla-medencében (Sirilla János, emlékeznek-e még, évtizedeken át, az ingerszegény Kádár-korban a szenzációra éhes dolgozók legnagyobb örömére minden télen átúszta a jeges Dunát.) prüszkölni, hörögni, krákogni, kapkodni a levegő után, csontig dermedni, mindezt háromszor ismételni, aztán simogató, langyvizekben enyhülni, később gőzre váltani, elpárologni, megint merülni, közben a forrás, az örök ifjúság- Juventus - melegvizét kortyolgatni. Mindez együtt, látható, a torkosság és a bujaság rendkívüli, hőfokozhatatlan elegye.

 Három óra elteltével pedig, immáron dacolva annak szemfényvesztő otrombaságával, a büfében leparkolni komótos kényelmességgel; kirendelni egy korsó Staroprament, egy pár virslit és várni, mélázni. Nem hinni a szemnek.

Mindehhez annyit tehetünk még hozzá: bármely kormányban a közérzetjavító minisztérium vezetését a botcsinálta balneológus vállalná meggyőződéssel, missziós tudattal, mialatt azt érti: városa lakosai számár heti egy alkalommal a hízelgő és kényeztető hullámokban az elmerülést kötelezővé tenné, sőt, a parlament Kossuth téri épülete helyett a fürdőket avatná az ország házává egyenesen! Ha a finn elnök, Kekkonen, a legenda szerint, a rá és a független Finnországra nehezedő orosz nyomásnak a szauna segítségével (itt fogadta a szovjet tárgyalópartnereket) ellenállt, Magyarország is felszabadulhatna – önmaga alól!

Jánossy Lajos