épület | 2010. 02. 25. 08:00:00 | Felhasználó: 6B | Szlovénia - Cerklje | 2162 letöltés |
Árvai András | Jeffery, Celina | Répás Éva | Villányi Norbert
A csereklye metamorfózisa
Épület megnevezése: Hayrack társasház
A felvétel ideje: 2010. 02. 24.
Készítő: Árvai András, Celina Jeffery, Répás Éva, Villányi Norbert

A szlovének kozolecnek hívják azt, amit mi ösztörüként használtunk, ők a kettős kozolecállványokból kifejlesztették a fedeles, majd a zárt, már-már csűrre emlékeztető változatát is. Mi maradtunk a csereklyéből összeállított kolibánál, a lobort meghagytuk másoknak. Nemúgy az Ofis építésziroda, akik körbenéztek Cerklje környékén, és rájöttek, hogy jobban mutat a ház, ha kozolec.

A bemutatott társasház az alpesi Cerklje város szélén található gyönyörű környezetben, kilátással a környező hegyekre, földekre. A területen még egy 300 éves hatalmas hársfa is található, ami köré az építészek megtervezték az épületet. Az épületet L-alakúra formálták, körbefogva a védett hársfát, és az így kialakuló nagy homlokzati felülettel kilátást biztosítottak a legtöbb lakás számára.

A társasházat a szociális lakásokat építő szolvén nemzeti lakásügyi alap finanszírozta. Ez az alap leginkább a fiatal, gyermekes családokat támogatja, zömében hiteleken és kedvezményes eladási áron keresztül. Az alap évente 10 000 lakás építését célozta meg, amiből jó néhányat a ljubljanai Ofis építésziroda tervezett. Végül 900 eurós négyzetméterenkénti áron adták el, ami az ottani viszonyok között jóval a piaci ár alatt van. Emiatt az építési költségeknek kötött keretek között kellett maradnia, ami 600 euró volt. Egyszerű és gazdaságos anyagokat használtak az utilitárius elveket szem előtt tartva. A lakások különböző méretűek: 30 m2-től a 4 szobás 80 m2-esig. 

A faluban és a környékén háborítatlan formában rengeteg példája maradt meg a tradicionális építészetnek tanyák, pajták , szénaszárító állványok formájában. A homlokzat koncepciója a szénaszárító állványok rendszerét követi – a felhasznált fagerendák a hagyományos kiképzéssel készültek. Hagyományosan a gazdák szénát és kukoricát tartottak ez ehhez hasonló építményekben, amely itt most balkon növények tartására szelídült.

Az építészektől korábban itt bemutatott Krasnja település határában található kápolna szoborszerű formája és szerkesztése első benyomásra lényegesen különbözik a most említett társasháztól. A kápolna szándékosan és fizikailag is hátat fordít a meglévő és a környezetében fellelhető hagyományos építészeti megoldásoknak, itt ellenkezőleg: a tájegységenként különböző módon megjelenő szénaszárító állványok helyi formáját - a szlovének által kozolecnek nevezett mezőgazdasági építményeket - fogták és rátették a társasház homlokzatára. 

Az Ofis által tervezett társasházak sajátossága a moduláris rendszerben elhelyezett homlokzati dobozok. Ezeket az elemeket tulajdonképpen egy szokványos „kocka” társasházra helyezik. Itt is ez történt, azzal a különbséggel, hogy ezeknek a díszítőelemeknek az archetípusai fellelhetők az épület közvetlen környezetében. Persze, ezeknek a homlokzati elemeknek a megkülönböztető jelleg megadásán, és esztétikai szempontokon kívül vannak szerkezeti szerepei is. Itt is megemlítik a tervezők, hogy az épületeket körbefogó balkonokat határoló, szerkezetként megfogalmazott fagerendázat háttért szab a balkon-térnek, átmeneti teret alkotva a külső tér és a lakások között, továbbá energetikai szempontból is jótékony hatású. Hihető dolgok. De ha a haszonelvűséget nézzük, akkor annyi haszna van a homlokzati falnak, hogy felületként használja magát, bemutatva a feledésbe kerülő népi építészet szerkezeti megoldásait. És ha eljön az az idő, amikor már senki sem fogja tudni, mi az a kozolec vagy csereklye, akkor számíthatunk azokra, akik ebben a társasházban nőttek fel. Egy életre megtanulják. 

 

Árvai András

 

Megjelent a prae.hu-n, itt olvasható.

zene: Lajkó Félix

 

 



Cimkék: Ofis Arhitekti társasház Cerklje Szlovénia

Kapcsolódó videók:

Ajánló:

Hozzászólások száma: 9Hozzászolni csak bejelentkezés után lehet. Összes hozzászólás megtekintése 
 
 
2010. 02. 28. 00:16:31
Semmi ilyen szándék nem volt bennem, mert a tetszik, vagy nem: nem is magyarázható. Egyszerűen annyira "objektív" volt ez a video a csupaszra hámozott néhány mondattal, hogy minden fogáspont elveszett benne... Olyan, mintha a Hófehérkét előadnám egy almát a színpad közepére téve, egyszer zölddel, máskor pirossal, mert van, aki ezt szereti, van, aki azt. Ez tény, de ettől még a mesém nem játssza el magát. Csak kíváncsiskodtam. Félreértettél, a kérdezősködésem nem rossz szándékú provokáció. De nem gond, legalább beszélgettünk egyet.
Előzmények mutatása
2010. 02. 27. 23:26:39
Éljenek az élők. És Lajkó Félix. Meg az ösztörü, kozolec, csereklye, koliba, és a többiek. :) Köszi.
Előzmények mutatása
2010. 02. 27. 23:25:08
Furmint, azt hiszem, igazad van, mármint abban, hogy amit írtam ellentmondás. Azt szerettem volna mondani, hogy egy dolog megmutatása- bemutatása szerintem még nem véleménymondás. Jó esetben egy szöveggyűjtemény szövegeinek kiválasztása is tükröz valamilyen koncepciót, de nekem ez még nagyon távol áll a véleménytől, az építő vagy épp romboló kritikától. Lehet, hogy félreértettelek, mert elsőre úgy tűnt, azt kéred: "magyarázd el, miért tetszik/nem tetszik nekem valami". Bocs, ha tévedtem.
2010. 02. 27. 22:59:41
Én sem vagyok építész kolorlokál, de persze érzésem, véleményem van, ha látok egy épületet. Ezért is hiányoltam az iránymutatást, nézőpontot az építészektől, nem mintha befolyásolná a tetszést-nemtetszést bennem, de viszonyítási pontnak nem lenne baj, ha lenne. (Ami most felkerült mongol kommentjében, legalább lábujjon csíphető valami.) A zene: maradjunk annyiban, hogy épp azért remek, mert más, mint ez a video. Az állásfoglalással pedig kicsit ellentmondásos az álláspontod (vö: első és utolsó mondatod). Az én álláspontom, hogy az, ezt mongol is alátámasztotta, csak én a konkrétabb véleményeket kedvelem... Ui: Mongol bocsánat, hogy bocsánatra kényszerítettelek azzal, hogy jeleztem a cikk hiánycikk... Köszönöm a válaszokat.
2010. 02. 27. 12:13:01
  mongol
igazából készült hozzá egy szöveg, csak azt még nem tudtam ide feltenni. bocsánat.
de szerintem ezek a bemutatott vedeók az egyes házakról párbeszédbe léphetnek egymással. például az, ahogy u.nagy gábor használja a hagyományos szerkezeteket és az ott helyben talált (hagyott) formavilágot azzal, ahogy az ofis-ék használták fel ugyanazt. én nem tenném le a voksomat egyik mellett sem, mert adott helyzeteben mindkettő jó megoldás lehet. és függ a befogadónak a habitusától is, szerintem. és, ahogy kolorlokál szólt itt előttem:) az, hogy feltettük ide (meg elmentünk oda és megnéztük), az már egy állásfoglalás.
2010. 02. 27. 11:12:48
Ezen a szerkesztőségi állásfoglaláson gondolkodtam...miért gondolod, hogy egy videó feltétlenül állásfoglalás? én nem vagyok építész és nekem nem is tetszik az épület, valahogy olyannak érzem ezt a rácsot vagy mit az ablakok előtt, mintha az Ablak című nagysikerű magazinműsor díszletét látnám. Olyan kváziosztráknak. Ráadásul valahogy furán ellentmondásos nekem a háttérrel, olyan, mint egy nagyra növesztett állatetető az erdőben, fura, na. (Ennyiből a zene se passzol szerintem, de ez más kérdés..) De attól még jó, hogy van róla egy film, ami szerintem a bemutatáson túl nem akar mást tenni. Hol (nem) érzel állásfoglalást egy épületet bemutató filmen?
2010. 02. 26. 23:52:19
Módosítva: 2010. 02. 26. 23:52:19
  6B
igazad van, a zenét illik odaírni.
itt Lajkó Félix zenéjének egy részletét használtuk fel.
V.N.
Előzmények mutatása
2010. 02. 26. 23:32:44
Van még egy kérdés, ami egy napja fúrja az oldalam... Gondolom a faszerkezetű máz, ami olyan, mintha aurája lenne az épületnek, no ez az izé lehetett érdekes. Legalábbis engem ez fog meg. Ez a kozolec? Az ösztörün túl vagyok, bár ahhoz is Néprajzi lexikon kellett. És... hiányzik még számomra egy szerkesztői állásfoglalás. Vagy minden közlés egy állásfoglalás? Úgy értem: mutatjátok, mert tetszik... A kísérő szövegből nem jön át semmi megfogható nekem, csak az, hogy az Ofis szerint jó, amit csinál.
2010. 02. 26. 11:20:12
Aláfestő zene? a) illik odaírni b) tudni vágyom, mert tetszik (Olyan, mintha élne, aki alávágta. :) ui: Mellesleg így legalább végignéztem, nem aludtam el félúton... Bár az előző védelmére legyen mondva, virtuóz volt a kézmozdulatok megvágása. uiui: A végére a hátra tolt lényeg (?): Klassz megoldás, mert nincs börtön íze, mégis védi a magánszférát. Olyan emberinek tűnik, és otthonosnak is ezért.
 
 
<
3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Cerklje   Collegium Hungaricum   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Gelse   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Prága   Pápa   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   promo   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Cerklje   Collegium Hungaricum   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Gelse   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Prága   Pápa   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   promo   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó  
>
Média Építészet Díja 2011. - admin
Kisfakos - 6B.hu
Kovács Dániel a Bercsényiben - 2. - admin
Interjú U. Nagy Gáborral - ötödik rész - 6B.hu
Gyaloghíd - 6B.hu
Tereptárgy - 6B.hu