![]() |
Smiló Dávid
1988-ban született Budapesten. Építészhallgató. Először ír,
aztán rajzol, aztán kérdez.
|
Ildikó, a lakossági fórumozó
Itt olyan emberek laknak, akik itt laknak, fontos elismételni, hogy világos legyen az, ami Ildikóban van. Benne Ildikóban. Mert a tejnek a föle sem a tejben, hanem a tejfölös dobozban van, benne a dobozban, ugyebár.
Ez azért igazán érthető, elvégre mindnyájan civilizált lények, felnőtt okos emberek vagyunk. Hát akkor miért kell ezt? - Azoknak ezt miért kell? - értetlenkedik Ildikó folyton, amikor az utcán végigsétálva konstatálja, hogy újabb terasz nyílt meg a házától már csak két saroknyira. - Hát mi lesz ebből a helyből így? Vigalmi negyed? Ezért most nyomatékosan szeretnék megkérni minden kedves egybegyűlt szomszédot, hogy a maguk érdekében ne engedjék, hogy az utcában található szórakozóhelyek teraszokat nyithassanak, mert ez embertelen, mert ennek az lesz a vége, hogy nem lehet majd itt élni (lakni) – rebegi szelíd hangján Ildikó a lakossági fórumon, amely úgy általában van, illetőleg lenni szokott.
És akkor ott Ildikó is lenni szokott, úgy általában. Érthető tehát, hogy Ildikót az Önkormányzatnál már jól ismerik. Ennek megfelelően úgy is szólítják:„Ildikó”, nem pedig úgy, hogy:„Kedves Hölgyem”. És ez így van! Mondják is mindig neki: „Nézze Ildikó” vagy „Kérem, értse meg, Ildikó”. Ildikóval azonban, a személyes légkör ellenére is, nehéz szót érteni. Neki elvei vannak, neki senki se mondja, hogy ez jó, hogy az emberi hányadék, meg ürülék, meg pisádék, amit ezek (Azok) itt hagynak, az jó. Ezt ő sohasem fogja megérteni. Mert mint a tejfölnek a doboz, úgy a hányadéknak is megvan a maga tisztességes helye, és nagyon fontos, hogy ez a hely nem ott van, ahol Ildikó lakik, de pontosabban: ne ott legyen. – Legyen máshol, engem nem érdekel hol, de vigyék ezeket a szórakozó, duhajkodó elemeket innen el – szokta folytatni Ildikó a lakossági fórumon. – Mert én ugyan be nem teszem oda a lábam, meg van nekem a magam tisztességes helye, a lakásomban. Miért mennék én oda Azokhoz?
Ildikó! Én már nagyon régóta figyellek téged. Ahogy végigsétálsz az utcán, ahol lakunk, te meg én.
Mindig próbálom elcsípni barna boci szemeid, ahogy legelteted a kirakatokban elhelyezett ruhákon, vagy, amint körbejár lányos zavarodban, ha szembejössz velem és én a saját szemeim melleidre vetem. Szereted az ilyen szép beszédet Ildikó, ugye? Hát hogyne szeretnéd. Szereted, mint Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós verseit, mint azokat a régi szép időket, és mint a krémest a Jégbüfében, egy hűs nyári zápor után.
Kicsivel vagy csak idősebb nálam Ildikó, de a nagyanyám lehetnél. És ha az lennél, hát én a kebledre hajtanám fejem és pihentetném a lelkem órahosszat. Hallgatnám, ahogy elmeséled, miként laksz te ott, ahol laksz, miközben tovaszállna a pajkos idő.
Smiló Dávid