Interjú a munkacsoport.net építészeivel

Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás építészek és egy párt alkotnak, ami jelenleg a munkacsoport.net-et is lefedi. Munkamódszerről, a vízióról küldöldi karrierről és a frissen elkészült balatonakarattyai nyaralójukról beszélgettünk.

A most elkészült nyaralótok és a korábbi balatonakarattyai nyaraló között van rokonság?

Fortvingler Éva: Nem, egyáltalán nincs. Az egy más téri helyzet volt, mint a mostani. Ennek a teleknek tulajdonképpen semmi köze sincs a Balatonhoz, nincs semmilyen balatoni karaktere.
Kis vityillókkal körbeépített a telek, amikhez nem akartunk igazodni, sőt el akartunk fordulni tőlük. Míg a másiknál ott volt a balatoni panoráma, ami eléggé meghatározta az egész épületet. Ez indította el a formálást, tulajdonképpen itt elzárkóztunk a környezettől. A másiknál pedig kitárulkoztunk. Ilyen szempontból semmilyen rokonság nincs a kettő között.
A formálásban és a munkamódszereinkben van. Nyilván ezt nem lehet letagadni.

Bulcsu Tamás: Utólag vettük észre, amikor elkészült a két makett, hogy furcsa formai játék van a két épület között - az egyik az egy nagyon befogadó épület, a másik pedig előrefelé kitüremkedő -, teljesen össze lehet őket illeszteni, egymásba lehet a két makettet tolni. Ez nem volt tudatos, teljesen véletlen volt.

Mindkettő formakísérletnek tűnik. Koncepcionális?

F.É.: Folyton kísérletezünk. Nagyon sokat kutatjuk a formáját, mielőtt bemutatjuk az első koncepciót a megrendelőnek. Nagyon szeretjük elnyújtani a koncepció időszakát, általában az egy több hónapig tartó időszak, amire kialakul.

B.T.: Nagyon más volt az elején ez a ház. Évának és nekem is teljesen más elképzelésünk volt erről az épületről. Én ennél zártabb épületet szerettem volna, az Éva pedig másképp gondolta volna ezt a kert-átrium kérdést. Aztán egy viszonylag részletesen kidolgozott 3D-s látvány után indultunk el ebbe az irányba, hogy nyíljon ki, ne legyen annyira bezárt.

A helyszínre komponáljátok ezeket a formákat, vagy fiktív témákon kísérleteztek és az eredményeiteket adaptáljátok a helyzetre?

F.É.: Nem szoktunk fiktív házakat csinálni, nem is tudnánk és nincs is rá időnk. És igazából ellent mond az elveinknek, ahogy mi dolgozunk, minden munkánkat egyfajta kis kutatás előz meg. Sokat firkálgatunk, elég hevesen szoktunk veszekedni a formákon, míg kialakul a koncepció. Előre nem vállalnánk fel ezeket a feszültségeket egymás között olyan ügyért, amiből nem lesz semmi.

B.T.: A két épület között, amit Éva az elején mondott, az is különbség volt, hogy az előzőnél lapostetős épületet tervezhettünk – bár elég sokat kellett érte küzdeni – itt már egyáltalán nem lehetett megtenni a szabályozás miatt. Ezért úgy gondoltuk, hogy itt nem akarjuk feszegetni ezt a kérdést, így eleve olyan fejjel gondolkodtunk, hogy ez egy magastetős, vagy magastetőre formált tradicionális magastetős épület lesz.

A megbízók mennyire voltak befogadók?

Azt gondolom, hogy nagyon nyitottak voltak. Tudatosan jöttek hozzánk az előző házat ismerve és a végén azt mondták, mikor a tervek elkészültek, hogy kár hogy nem Pesten van a ház, mármint kár, hogy nem az otthonuk.

Láttok változást a mai balatoni építészetben? Milyen hagyományba helyezkedtek be? Van-e egyáltalán hagyomány?

Szerintem van. Tágabban a tradicionális Balaton-felvidéki, falusi vonal, és van a modern, amikor minden újragondoltak. Akkor a Balatonra is kidolgoztak egy építészeti stratégiát. Az északi oldal dombos, hegyes vidék, míg a déli teljesen sík - olyan mint Buda és Pest -, ezért a déli part koncepciója az volt, hogy oda markánsabb elemeket, míg az északi oldalon tájba simuló építészetet képzeltek el. Ez a gondolat megmaradt. Ha megnézzük például Kis Péter badacsonyi borászatát vagy a mi nyaralónkat, úgy értelmezhetjük, hogy a tájhoz alkalmazkodik nem az épített környezethez, a magas tetős volta miatt is az északi partra jellemző építészeti koncepció.

F.É.: Az északi oldalon, a Balaton-felvidéken kell inkább vigyázni, mert ott nagyon fontos, hogy megőrizzék a hagyományos oromfalas építészetet. Ott ügyelnek is erre, míg Akarattyán elég sok minden van. Van egy nagyon szép lapostetős időszak is, de vannak nagyon csúnya magastetős házak is a nyolcvanas évekből. Rengeteg fajta arcát matatja, ellentétben a Balaton-felvidék nagyon egységes képet akar sugározni. Van Szigligeten egy projektünk, és ott nagyon sokat kellett kutatni, hogy megfogjuk ennek a tájnak a hangulatát, igazodjunk ehhez a hangulathoz, ugyanakkor mégis modern épület legyen. Ne egy szőlősgazda háza, hanem egy nyaraló családé legyen.

Igen, azt a házat láttam a blogotokon.

B.T.: Azt a koncepciót kidobtuk, egy teljesen más irányú épület lesz. Most épül.

Nehéz a Balatonra tervezni?

Az északi parton próbálják most újra felfedezni vagy újra szabályozni azt az építészetet, amit általában kedvelnek az emberek. Amennyire csak lehet, száműzik az újfajta építőanyagokat, az újabb formákat. Ha az ember kísérletezni szeretne, akkor olyan területeken kell építeni, amik nem értékvédelmi területek és mindenen kívül esnek. Ezért tulajdonképpen egy kicsit nehéz, mert vagy Natura területen vagyunk vagy az adott település magjában. Úgyhogy nehéz. Ami pedig zavaró, hogy egy kalap alá veszi a szabályozás azt a 75 kilométer hosszt, ami a Balaton-felvidéket jelenti. Nagyon mások a települések, de a szabályozási tervek mégis annyira egységesek, sematikusan ugyanazok, mintha az egyiket áttették volna egyik településről a másikra, és nem lenne végiggondolva minden finomsága, nincsenek részletekbe menő finomságok. Inkább tiltások vannak, mint értelmes, okos kompromisszumok.

Fura módon ahhoz, hogy jó építészet legyen, jó tájak, jó helyszínek is kellenek. Ilyen a Balaton. Feszengővé tesz, ha ott kell dolgozni? Vagy ugyanúgy álltok hozzá, mint egy kevésbé erős tájon? Az építész hozzáállása különbözik egy ilyen környezetben?

Nekem ez Szigliget kapcsán merült fel, hogy ez egy másfajta helyzet. Ennél a kettőnél nem éreztük. Lehet, hogy a lendület sokkal erősebb volt. Bár Szigligeten is eléggé belekezdtünk. De ott sok helyen redukálódott a ház.

F.É.: Próbáljuk folyton megfogni – legalábbis ennél a három projektnél – hogy kinek mit jelent a Balaton. Ennél a háznál is próbálkoztunk azzal, hogy az utca felé is nyissunk, ahogy elmennek gumimatraccal az emberek az utcán, az látszódjon a házból, hogy az ott lakók érezzék, hogy a Balatonon vannak és nem az Alföldön.

Ketten dolgoztok?

Most ketten. Ha a Munkacsoport.net-ről beszélnek, akkor kettőnket szokták felhozni, de mi az elmúlt években elég sok emberrel dolgoztunk együtt. Sokat pályáztunk és nem csak elsősorban építészekkel, hanem különböző művészekkel is. A további tervek is arról szólnak, hogy ne csak ketten legyünk. De ezeket a nyaralókat, amiket többet publikálunk, ketten csináljuk, mert meg tudjuk csinálni ketten is, de folyamatosan keressük a kapcsolódási pontokat más irodákhoz. Nagyon inspiráló mással dolgozni és nem csak mindig ketten.

Mit jelent az, hogy keresitek a kapcsolatokat?

B.T.: Egyrészt ismernek minket és ha van olyan projekt, ahol keresnek embert, akikkel szívesen terveznének együtt, akkor jelentkeznek és közösen dolgozunk. Például legutóbb Dunaharasztiban lett volna egy kis középületünk közösen az Atalerarchitects-szel, ami egyéb okok miatt végül meghiúsult, de végigterveztük.

Egyes munkáknál lesz intenzív ez a kapcsolat, vagy egyébként is?

F.É.: Nem tudom, hogy hogyan csöppenünk ebbe mindig bele, lehet hogy azért, mert mi folyton erősítgetjük, hogy nyitni akarunk mindenki felé. De például közösen csináltuk a Kaas Osterhuis-sal a városháza pályázatot. Mindig van egy szál, tudják, hogy mi erre foghatók vagyunk, mi ezt szeretjük és mi ebből annyit tanulunk és kapacitálunk, hogy azonnal beleugrunk.

És akkor összecuccoltok a többiekkel?

Amíg megvolt a műtermünk, addig tulajdonképpen két műteremben dolgoztunk. Nem messze volt az irodájuk és összejártunk koncipiálni.

B.T.: Ennek a két említett irodának itt a Krúdyban van irodája, három házzal arrébb, így ebben az értelemben nagyon közeli volt ez a kapcsolat. Olyan ritkán van, hogy leülünk és fiktív dologról beszélgetnénk. Inkább csak beszélgetések.

És milyen lenne az ideális környezet az ilyen nyitott struktúrához?

Ami például ebben a házban működik, az ideális. Még egy lépés hiányzik, hogy jobban együttműködjünk és közelebb kerüljünk például az itt dolgozó Lab Contorllal, akik főleg díszlettervezéssel és építéssel foglalkoznak. Inspiráló, hogy hallom, hogy ők miben gondolkodnak, milyen anyagokban, vagy egy adott téri problémát a film kedvéért hogyan tudnak megoldani. Nekünk ez jó, de szerintem nekik is jó, mert kérdeznek tőlünk ezt-azt.

Tudatosan választottuk ezt a helyet annak idején, 5 évvel ezelőtt. Nekem volt egy képzetem, hogy erősebbé tud válni ez a kapcsolat, de nem tudott úgy kiépülni, ahogy elképzeltem. De ezek a pályázatok, amit Éva mondott, például Szabó Ágival, tök jól működtek.

F.É.: Ez a hely teljesen önszerveződő. Tavaly volt az APA 9 éves és rendeztünk egy kiállítást ősszel, ahol mi nem az építészetünkről akartunk beszélni, hanem ezekről a kapcsolódási pontokról. Arról, hogyan tudtunk itt együtt dolgozni. Sokkal érdekesebb volt a műteremház életét bemutatni, min azt, hogy ki mit csinál éppen a saját szakmájában.

B.T.: Szabó Bea és a férje hozta létre tíz évvel ezelőtt. Ezek bérműtermek, egy részére pályázni lehet, de nincs egy komplex művészeti arculata vagy iránya.

F.É.: Most egy nagy strukturális átalakítás alatt áll az egész ház, mert nem csak mi mentünk el, hanem mások is. Drukkolunk neki, hogy ezt fent tudják tartani, de szerintem évekbe telik míg újra összeérlelnek egy társaaságot.

Miért mentetek el?

Inkább anyagi okai voltak, nem tudtunk mindenben megegyezni.

B.T.: Ezek a nyaralók az izgalmasabb részei a munkáinknak, de voltak nagyobb társasház projektjeink, amikből tök jól fen lehetett tartani egy céget. Most ezek nincsenek, elapadtak, úgyhogy most így lépünk. Amikor megfogalmaztuk ezt az egész hálózatot, az volt a szempont, hogy tudjon duzzadni és összemenni, a környezettől függően. Azt gondolom, ennél a két pontnál, ami az Éva és én, nem szeretnénk kisebbet, most éppen a minimumon vagyunk - de ez is benne volt. Várható volt 10 évvel ezelőtt, hogy ennek egyszer vége lesz, csak azt nem lehet látni, hogy fog átalakulni. Én azt gondoltam gyorsabban fog középületek irányába elmozdulni az építés, hogy a lakásépítési piac átmegy egy jól fejlődő, az országot kiszolgáló középület tervezéssé. De most nagyon megroskadt.

Ezek szerint ez a sziget, ez a fajta munkaszervezés sem képes arra, hogy megfogjon benneteket vagy másokat ebben a nehezebb időszakban? Vagy ezt kéne sokkal szervezettebben csinálni? Azt gondolnám, hogy ez egy működőképes modell, most az bizonyosodott be, hogy mégsem?

Remélem, hogy nem. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy a korábbi partnereink, akikkel együtt dolgoztunk, hogy ők milyen állapotban vannak. Azt látjuk, hogy mindenki dolgozik, mi is dolgozunk. Azt látjuk, hogy nem nagy projekteken.

F.É.: Kicsit most mindenki önzőbb lett a munkával. Inkább mindenki beleszakad, mintsem bevegyen pár másik embert még a projektjébe, hogy inspirálódjon, hogy tanuljon belőle és tök jó legyen együtt dolgozni, felajánlja, amit ő maga szerzett meg. Nagyon nehéz most bármilyen munkához hozzájutni. De szerintem ez fog működni, én optimista vagyok. De folyamatosan gondolkodunk azon, hogy hogyan kellene folytatni. Ötletek vannak, de most egy kicsit visszahúzódtunk, de valószínűleg pár hónap múlva elő fogunk valamivel állni, mert nekünk ez hiányzik.

Az is fontos volt, hogy ne csak építészekkel?

B.T.: Az nagyon fontos volt, nem feltétlenül kell állandóan szakmai kérdésekről beszélni. Sokkal több fontos információ jön például egy díszlettervezőtől, aki ide bejár beszélgetni, mint egy hasonló építésztől.

Amióta itt vagytok, ebben a közösségben, többnek érzitek magatokat mint építész?

Ez számít, de nem tudom neked kifejezni, nem tudom a mértékegységét, hogy ezt miben lehetne megfogalmazni, hogy miért jobb. Én azt gondolom, hogy jobb. Korábban is – nem mondom, hogy ilyen építészeti környezetben dolgoztunk, de a Nagy Bálint irodájába számos olyan művész járt be, akik az egész csapatot nagyon inspirálták. Bálint körül voltak olyan fontos művészek, akik rám biztos, hogy hatottak. Nem tudom megmondani, hogy pontosan miben, de hatással volt rám akár a gondolkodásmódjuk, akár az életmódjuk.

F.É.: Én az ELTE-n tanulok, még nem fejeztem be a művészettörténetet és nekem az a hely az, ahol teljesen másfajta, nem egy mérnöki gondolkodást, hanem egy teljesen másfajta gondolkodást sajátítottam el.

Ti optimistának tűntök, de nekem nincsenek ilyen optimista benyomásaim, ahogy az ember jár-kel, látja hogy nem az optimizmus sugároz az építészekről. Egyre többen jönnek ki az egyetemről, mindenki szeretne dolgozni, akiket kirúgnak, azok is szeretnének dolgozni. De az, hogy mindenki alakítsa ki saját maga körül a lehetőségeket, mindenki találja meg a saját útját nem működik minden esetben.

F.É.: Mi is dolgoztunk nagy irodában, én a Finta stúdióban dolgoztam, ahogy Tamás is. Ismerjük ezt a rendszert és tényleg egy nagyon kényelmes rendszer. Ott jól el lehet lenni és sokat is lehet tanulni. De annyira kényelmes, hogy nehéz onnan kiszabadulni. A munkakeresés egy olyan feladat, amit ott teljesen levesznek az ember válláról.
Sokszor van, hogy hozzánk fordulnak fiatalok, hogy mit csináljanak, hogy szerintünk mi fog történni. Vagy az ember itt megpróbálja felépíteni önmagát, de akkor nem szabad olyanban gondolkodni, ami eddig volt, hogy csak tervezni fog az asztal mögött, vagy pedig elmennek az országból, ez a másik kiút.

Nemzetközi karrier fontos számotokra? Van rá lehetőségetek elméletileg, akarjátok és van-e mondanivalótok, amire szerintetek fogékonyak lennének külföldön is?

Akarunk persze, publikálgatunk külföldön, de igazán nem gondolom, hogy – ebben a kérdésben pesszimista vagyok, hogy onnan bármikor is jönne munkánk. De azt már nem szeretnénk, hogy kimenjünk külföldre és valahova beüljünk negyvenedik embernek. Szeretnénk, ha külföldről jönne munka, de ezek nagyon álomszerű dolgok, az, hogy ott valakinek megtetszünk.

A publikálgatás alatt mit értesz? Tesztek is érte, vagy bekerültetek valamilyen adatbázisba, ahol figyelnek már benneteket?

Van a worldarchitecture.org, ahonnan/azon keresztül többször megkerestek már: egy indiai és egy argentin lap is. Van érdeklődés, de szerintem ezeket a magazinokat, ahol mi megjelenünk általában építészek olvassák.

B.T.: Erőt érzünk hozzá és szerintem van is mit mondanunk. Azt gondolom, hogy egy dél-amerikai megbízást azonnal elvállalnánk és nagyon szívesen kimennénk és megnéznénk.

De mi szerintetek a gátja? Dél-Amerikáról eszembe jut például a chilei hozzátok hasonló fiatal pár, a Pezo von Erllichshausen, de itt a szomszédban az Ofis, akik szintén nemzetközi színtéren is mozognnak.

Ha jól emlékszem az Ofisból valamelyik az AAA-n végzett, ami egy jó útlevél, ami jóval rangosabb, mint bármelyik magyarországi egyetem diplomája. Azonkívül tök jó épületeik vannak és nemzetközi pályázatokon folyamatosan ottvannak. Nem tudom mekkora cégük van - szerintem 15-20 fős irodájuk lehet,ami annak a feltétele, hogy valaki külföldi pályázatokon szerepeljen.

Miért szeretnétek külföldön? Azt a tudást, amit itthon kaptatok, azt akarjátok megmérettetni, vagy anyagi okai vannak?

Ezen így még nem gondolkodtam, hogy azt a tudást, amit kaptunk…
Ha ez nincs is konkrétan kimondva, de persze. Tök jó dolog. Fontos a visszajelzés.

A magyar kishitűség mint sztereotípia?

Ez nekem nem szokott az eszembe jutni. Abszolút nem. Szerintem tökmindegy, hogy az ember hol kap pofont.

Árvai András