A Lukács, mint előző cikkében jelezte a balneológussá avanzsált Jonny Walker, alias Sétáló János, cserbenhagyta, ám balszerencséje sorszerű találkozással ajándékozta meg; elpártolt a Lukácstól, viszont otthonra, bízik benne erősen, végső otthonra talált a Rudasban.

A sztoikus flanőr (Johny Walker) és lelkes patrióta ezúttal balneológussá avanzsál, igen, a fürdők és gyógyvizek mérnökévé és szenvedélyesévé, olyan személlyé, nagy meglepetés, aki ő maga - valójában. Ezúttal büszkélkedni fog és persze, szokásához híven, szégyenkezni kicsit, mert Budapestet méltán nevezi a vizek, a források a gyógyfürdők városának, ugyanakkor az elmúlt években végbement úgynevezett felújítások, valamely egészen hihetetlen „eredményeket” hoztak a város életébe.

Ha a városlakó az utcákat-tereket rója, azon veszi észre magát, hogy a fenségesen lomha Duna folyó jobb partján, a budai oldalon turistákat pillant meg, akik a Lánchíd és az Erzsébet-híd közötti szakaszon, a királyi palota, a vár alatt ácsorognak; kezükben fényképezőgép.

Ha mondjuk a jóindulatú, kíváncsi, nyitott, érdeklődő, Magyarországra látogató turista, műveltségi igényeinek és többszörösének függvényében, utazását megelőzően tájékozódik, arról fog értesülni, hogy a tizenkilencedik század második felében, az osztrák birodalommal létrejött, úgynevezett kiegyezés után, az Osztrák-Magyar Monarchiában, a magyar polgárosodás egyik vezéralakja, Széchenyi István gróf a társasági élet előmozdításában kulcsszerepet szánt a lóversenyzésnek.