K. levelet írt a Hivatalnak

Smiló Dávid gondolata a Magyar Építészkamara számára írt nyílt levélről kafkai környezetbe helyezve.

Valami nagy baj lehet a Hivatalban. Valaki rosszul végezheti a munkáját ott, mert annak ellenére, hogy K. már sokadik levelét adta fel, választ még mindig nem kapott. Pedig aki levelet ír a Hivatalnak az általában választ is kap, rövid vagy hosszú időn belül, de az biztos, hogy kap. Mert azt azért leszögezhetjük, hogy K. jogállamban él, mindenütt béke van, érvényben van minden törvény, így semmi nem indokolja, hogy a Hivatal ne válaszoljon a leveleire.

K. most úgy érzi ez nem helyes. Vélheti ugyan tréfának - amit nem tudni mi okból és miért űznek vele -, de ez nem nyugtatja meg, mert szerinte ez nem tréfa. Nem tréfás az, hogy K.-nak csak reményei vannak arra vonatkozóan, hogy valaki a Hivatal valamelyik szegletében felbontotta és elolvasta ezt a levelet.

K. mindig pozitívan állt a Hivatalhoz, mint általában a körülötte lévő világ dolgaihoz is. Mindig hajlamos volt rá, hogy lehetőleg könnyen vegyen mindent és a legrosszabban csak a legrosszabb bekövetkeztekor higgyen. És ez jól van így. De K. most mégis elbizonytalanodott. Felborult a dolgok rendje,  ami arra kényszerítette K.-t, hogy olyan jelenségekben is választ véljen felfedezni, amelyeknek vajmi köze sincsen egy míves hivatali pecséttel ellátott, a borítékából frissen kicsomagolt válaszlevélnek.

A minap hajnalban például néhány testhez álló fekete ruhát viselő alak sétált el az ablaka alatt, és a sarokról visszafordulva kisebb kavicsokat hajítottak K. ablaka felé, amelyek az ablakon tompán és veszélytelenül koppantak. K. egy pillanatra rejtett üzenetet vélt látni az eseményekben, de ezt a feltételezését hamar elhessegette, és dühösen feküdt vissza az ágyába. K.napról-napra zavartabb és csalódottabb lett. Idővel már nem látta kizárhatatlannak azt a lehetőséget sem, hogy a Hivatal valódi postázási címe és az a cím, amit ő a Hivatal postázási címeként ismer az nem egy és nem ugyanaz. Egy gondolatkísérlet erejéig még azon is elmorfondírozott, hogy a Hivatal és az ő általa ismert Hivatal vajon ugyanaz-e? Ez a gondolata azonban pár perccel később már tovább is burjánzott és elkerülhetetlenül magával hozta azt a kérdést, hogy a világ az vajon tényleg az a világ-e amely minden apró részletével együtt körülveszi őt, és hogy ebben a világban Josef K., vajon tényleg az a Josef K.-e, akinek gondolja magát.

Komoly kérdések ezek. Mert ha ez a világ valójában nem-világ, abban az értelemben, ahogy K. a világ szót érti, és a világot irányító törvények valójában nem törvények, abban az értelemben, ahogy K. a törvény szót érti. Akkor egy ilyen helyzetben a Hivatal sem lehet Hivatal, úgy ahogyan azt K. érti. És ha feltételezzük, hogy ezek a következtetések igazak, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy egy mindenkori feladott levél sem feladott levél, valamint erre a feladott levélre érkező válasz sem válasz.

K.-nak tehát most fel kell dolgoznia a szomorú és kegyetlen tényt: soha a büdös életben nem fog válasz érkezni a Hivataltól.

Smiló Dávid