![]() |
Árvai András
1976-ban született Budapesten, a Műegyetem építészkarán végzett. A tervezés mellett a 6b.hu és a Prae.hu szerkesztője.
|
Látható következmények
A Fiumében tavaly átadott Zamet Sportcentrumot elnézve rendkívül könnyen megfogalmazható jelentéseket azonosíthatunk be, rendkívül egyszerű, sőt, naiv hangvételben.
De ez a felszín. A mélyben lezajló mozgások nyomai felfedezhetők, a tektonikus mozgások hatása szó szerint értelmezhető felszíni változás. Szó szerint és átvitt értelemben is.
A háború Horvátországban a társadalom mélyrétegeit kezdte ki, mozgatta meg, fordította egymás ellen és hozta egységbe. A változások után megjelenő szimbólumok, formák új utakat és új identitást keresnek: kevésbé egy múltbéli, inkább egy jövőbeni ideális világot vizionálnak.
A zágrábi 3lhd, fiatalok alkotta közösség, építésziroda, amely a háború után elemeire hullott Horvátországban jött létre, és működik azóta is. Sikereik elsősorban a tapintható együttműködésre és együttgondolkodásra épített víziónak köszönhetők. Kevésbé az egyéni teljesítményekben, inkább a közös inspirációkból, párbeszédekből születő konszenzusos megoldásokban hisznek. Az egyéni hangvétel helyett a közös szálaikat keresik. Épületeiken emiatt észrevehető az egy személyhez, egy történethez, egy elvhez nem köthető magatartás, mégis folyamatosan érezhető és kihallatszik a rejtve maradó, megbúvó, elsőre nem észrevehető történet. Ennek a magbúvó történetnek a narrátora karakteresen jelenik meg a Zamet Centernél, de karakterét szintén a folyamatos dialógus és a valóságos mellékszálak, ill. ezek reflexiói adják, amelyek izgalmasan bontakoznak ki az épületet (és az építészeket) megismerve. Ez a párbeszéd, ami meghatározza a Zamet Centert - és általában a 3lhd munkáit - felülírja a halványan érzékelhető konformizmust, és a kényszeres megfelelést, ami legtöbbször formalista elemekbe hajlik.
Le nem zárt, az áramlásában létező és élő dologgal találkozhatunk itt, ugyanakkor az emlékezésnek megfoghatatlan mélységeihez visszanyúló fogódzókkal. Ehhez az időtlen emlékezethez ad segítséget az épület formálása: úgy áll a B. Vidas utcai társasházak tövében, mintha azok az erők gyűrték volna oda, amelyek a Dinári-hegységet alakították. A földkéregből kiforduló izgága keretek hatását erősíti a közöttük préselődő rideg, de mégis plazmatikus anyag. A használt csempeburkolat –a helyi jellegzetes kőképződményt (gromača) imitálja - földtörténeti időkre utal, és mélyíti az érzést, hogy itt egy komoly történetről van szó, amit komolyan kell venni, mint a sportot. Mindezzel viszont kapásból vitába száll az épület dinamikája, áramlása, amely kifejezi, hogy az idő nem egy letapadt, megkövült elem, hanem egy állandóan változó kötődés. A két utcát összekötő „medrek” az épületen átfolyva formálják szigetekké a különböző funkcióra használt helyiségeket, ugyanakkor mégis megtartva a kapcsolatot az üvegfalakkal közrezárt belső terekkel, és magukkal a tömbökkel. Ezek az épületdarabkák személyességükkel és jelenésükkel válnak jelentéssé és részévé az egésznek. Az épületen belül meglévő mellékszálak önálló élete is azt üzeni, hogy nem a fősodorhoz köthető, önmagába visszaforduló kijelentést láthatunk, hanem párbeszéddel és valamiféle integráló magatartással találkozhatunk, ami önmaga, a környezete és a használója között zajlik.
Annak ellenére, hogy a haladásban jól érezhető a felszín alatt munkáló erő – valódi, egységes történet és mondanivaló -, mégis az épület fragmentált, és részeiben is útkereső marad - a saját útjának a keresője, még ha a használóinak az utat ki is jelöli. Szó szerint, és átvitt értelemben is.
Árvai András
Megjelent nyomtatásban: Octogon 2010/4
építészek:
Saša Begović, Marko Dabrović, Tanja Grozdanić Begović, Silvije Novak, Paula Kukuljica, Leon Lazaneo, Eugen Popović, Nives Krsnik Rister, Zvonimir Marčić , Andrea Vukojić
helyszín: Fiume Bože Vidasa utca