Lúdas Matyi, az építész

Nem vagyok építész, sőt, már többször szembesültem azzal, hogy voltaképp nem-építész vagyok, tekintve, hogy a világ egy részét aktív vagy épp pályaelhagyó építészek népesítik be.

Vannak önkényes rendszereim, kinek nincsenek?, hamar kialakítottam a saját építész, nem-építész világrendemet. Mi, nem-építészek azt képzeljük, a világ az építész számára könnyebben értelmezhető: szerinte nincsenek kétségbeejtően telerajzolt térképek, girbegurba tévutak, titokzatos alaprajzok és rejtélyes szellemházak. Ezt a vélekedést többször is tapasztaltam „vegyes” társaságokban: értelmes értelmiségi  körökben szinte trendinek számít érdeklődni Az építészet iránt, házakról meg borászatokról beszélgetni, belső értesülésnek látszó félinformációkat cserélni. Hamar kiderülhet, hogy mindezzel csak a jelenlévő hús-vér szakmabeli nem ért egyet.

Amikor a 6b szerkesztősége úgy döntött, legyen irodalmi része is a portálnak, valami olyasmire gondoltunk, legyen egy  felület, ahol ezek a félreértések ütközhetnek, elsimulhatnak. Ahol kiderül, mi köti össze valójában ezt a két területet: írószemmel mindig  a múltbeli érdekes, már létező helyszíneken játszódnak a megélt vagy elképzelt történetek (példának okáért Sopronbánfalván vagy egy lakótelepi lakásban, Tallér Edinánál), s kevés kivételtől eltekintve a helyszín épp a hitelesítés eszköze (lásd korábban Berta Ádám Mamutban játszódó történetében, ahol a szereplők identitását, portréját épp a háttér igazolja). Építészként meg talán érdekes lehet, hogyan éli meg valaki íróként a teret, az ember által teremtett világot, hogyan éli meg és hogyan mesél róla (például a Déli pályaudvarról). Régebbi mániám, hogy a két távoli bolygó nincs annyira messze egymástól, mint hinnénk, hiszen mindkét nyelven víziókat, történeteket fogalmaznak meg az alkotók, arról nem is beszélve, hogy a jó történetek alapja is a helyes arányérzék.

Arról az érzékről beszélek, ami hiányzik Döbrögiből, a Lúdas Matyi földesurából. Nem lehet véletlen, hogy ott  is feltűnik egy „építész”, aki komoly és fontoskodó képével sikeresen félrevezeti az uraságot:

Bátrann elmegy hát a' nyílt Udvar kapujáig,
A' mellynek küszöbén nem igen kedvére hasalt vólt.
Látja, hogy a' füstös nagy Ház hellyére azólta
Pompásabb Palotát újjabb ízléssel emeltek,
A' fala fel van már építve, de a' fedeléhez
Még faragatlan fák vagynak halmozva rakásra.
Meg lessz már, így szóll Matyi, meg lessz Döbrögi verve.
Elfordúl onnan, veszen egy félkézi szekertzét,
Zsebbeli ölmérőt, 's plajbászt egy irha kötővel;
És egy vándorló Olasz-Áts formába jelen meg.
Eljutván a' nagy Kastélyhoz, mint ahoz értő
A' Falnak szélét hosszát mérkéli szemével;
Onnan visgáló képpel megyen a' fa-rakáshoz;
Ollykor felfelnéz, a' fákat megmosolyogja,
'S tsóválgatja fejét. Meglátja az Úr is az embert,
Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi. Semmit,
Úgymond, Méltóságos Uram! tsak ezenn vala útam,
Meg sem is álhatnám hogy az illyent meg ne tekintsem,
Mert mesterségem; látom hogy akárki tsinálta,
A' Palotában a' kőmives munka királyi,
Bár tsak már fedelét láthattam vólna; reménylem
E' díbdáb fákkal nem akarja az Úr bekeverni.
Mondja az Úr: ezeket bizony én vágattam az erdőn
Tsak hozzá vetvén. Jók jók úgymond Matyi, apróbb
Házaknak, de nem illy Kastélynak; Róma felé kell
Forgani, hogy pompás Fedelet láthasson az ember.
…

Menni akar: de az Úr megtartóztatja. - Barátom!
Még nekem, úgymond, nints egy Átsal is alkum, az Úr hát
Járt az Olasz földönn? - tessék béjönni! - Ebédje
Volt-é már ma? - Ha a' munkám fog tetszeni, nem fog
Nállam az Országban Nemesebb Gazdára találni.”

A folytatásra mindenki emlékszik: a buta Döbrögit Matyi a fához kötözi az erdőben és jól elveri… Ez a verés nemcsak az igazságtalanul bíráskodó egykori uraságnak szóló visszavágás, hanem a felfuvalkodott sznobok hátsóját is éri, akik római kastélyt álmodnak a kacsaúsztató mellé.

Hajoljunk közelebb egymáshoz, keressük a közös élményt, és értelmezzük a különbségeket - így talán megelőzhető, hogy egyszer minket is jól elnáspángoljon Lúdas Matyi.

Benedek Anna