Az interjú szerkesztett változata Prae.hu-n olvasható.

- A japán építészet, a japán kultúra a XX. században nagy hatást gyakorolt a nyugati világra. Önnek, és az ön generációjának szintén van mondanivalója számunkra, Ön szerint mi ennek az oka?



Vegyes gondolataim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen mi japán emberek ugyancsak folyamatos impulzusokat kapunk a nyugattól. A világ építészetére gyakorolt hatásunk onnan eredhet, hogy mi más szemmel nézzük a világot, példának okáért különös hangsúlyt fektetünk a kísérletezésre, ami egyrészt nagyon jó, hiszen új távlatokat teremtünk, másrészt megvannak a korlátai is. Megvan a veszélye, hogy nagyon egy irányba terelje a gondolkodást, beszűkítse a látómezőt. Folyamatosan borotvaélen táncolunk, nem tudjuk egy-egy új gondolat mikor hullik termékeny talajra és mikor visz zsákutcába.
Én személy szerint mindig az új utakat kerestem, olyan új utakat, amiknek meglehetősen mélyre nyúló gyökereik vannak. A legalapvetőbb emberi ösztönökre alapozom építészeti kisérleteimet. Ezeket feltérképezve próbálom újraértelmezni az építészetet és megkeresni az építészet új értelmezéseit. Azt gondolom az ilyen kihívásokra adott válaszok nem csak Japánban vagy Európában, de az egész világon hatást gyakorolnak.

- A japán építészeti örökségnek való megfelelés, vagy a kísérletezés utáni vágy az erősebb önben?



Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Olyan építészeti örökséggel, amit Kenzo Tange, a metabolisták, Toyo Ito vagy Sejima-san hagyott ránk, megerősíti az önbizalmunkat, elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk letenni valamit az asztalra. Ugyanakkor Japánban, az építészettel való ismerkedést Le Corbusier-rel és Mies van der Rohe-val kezdjük. Talán furcsa, de nekünk Le Corbusier avantgárd szemléletéhez képest Mies munkássága sokkal inkább a kihívásokról szól, és ez az, ami igazán érdekes. Építészeti örökség helyett, inkább az építészeti kihívás kifejezést használnám, hiszen én folyamatosan ezeket az új kihívásokat keresem. Mielőtt megkezdtem építészeti tanulmányaimat, fizikus szerettem volna lenni, mint Einstein, szerettem volna újra értelmezni a világot, de legalább annak leírásán pontosítani. Az ilyen feladatok érdekeltek mindig is, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a fizika számomra túl nehéz terep, több agymunkával jár, mint az építészet. Ez persze csak vicc, de az építészetben megtaláltam ugyanazokat a kihívásokat, ami miatt a fizika vonzó volt számomra. Találhatunk nagyon egyszerű dolgokat, amikkel újraértelmezhetjük az építészetet, és általa a világot. A tervezés folyamata közben mindig új és új definiciókon, az építészet újfajta interpretációján gondolkodom.

Természetesen nem könnyű a helyzet, nem szabad ugyanazokat a sémákat használni, a folyamatos megújulás elengedhetetlen. Számomra ez szórakoztató, ha ugyanazt kéne csinálnom újra meg újra, azt hamar megunnám. Minden egyes feladatnál, minden egyes nap új dolgokat próbálok ki, szeretem meglepni magam, ez motivál. A mindennapi feladatokhoz való újító hozzáállás a biztosítéka a magas építészeti szinvonal elérésének. Így lehetséges előremutató építészetet művelni és ez az, amit én szeretek csinálni.

szöveg, szerkesztés: Árvai András, Villányi Norbert

vágás: Villányi Norbert

kamera: Árvai András

• Inerjú Sou Fujimotoval - második rész