![]() |
Berta Ádám
Berta Ádám novellái 2008 óta jelennek meg irodalmi folyóiratokban. Kötete előkészületben a Kalligram kiadónál.
|
Téglák Csanytelekről
Bálint rákészült, hogy bevegye a derékszögű kanyart Csanytelek kétharmadánál. Ez volt az egyetlen L alakú falu, amit ismert, sokszor végigjött rajta Szolnokra menet. Eszébe jutott, milyen volt, mikor először döngetett végig ezen az útszakaszon, győzedelmesen, mert elhatározta: megveszi a telket.
Rögtön másnap lehozta Julit és Ármint is. A kisfia második születésnapja utáni héten került rá sor, kiruccanásuk emléke összekapcsolódik a fotóval, amin Ármin hasábforma torta fölött somolyog, a fodrász túlságosan megkopasztotta, a két gyertya vé alakban dől ki a kép két csücske felé.
Bár januárban még családos emberként választotta ki és vette meg a behavazott, kopár telket, március vége felé, az első tavaszias délutánokon pedig már facéran vízszintezett, Bálint mégsem érezte úgy, hogy az elmúlt időszak túlnyomórészt szerencsétlenséget tartogatott volna. Ma is derűs nyugalommal tekintett végig a jókora parcellán, mielőtt hazaindult. Örült, hogy amit év elején kitalált, apránként valóra válik. Biztos volt benne: jó lesz ez a ház, szeret majd itt lakni. A kezdetek óta csöppet sem lanyhult akarata, az építkezés előrehaladtával egyre inkább erősödött, szilárdult elkötelezettsége. Élvezte, ahogy épül a ház. Büszkén figyelte, hogy az átgondolt, alapos terv fokozatosan megvalósul. Úgy érezte, személyisége, eltökéltsége is együtt növekszik az építménnyel. Alkonyat előtt kevéssel hagyta abba a munkát, és rövid szemlélődés után bepattant a kocsiba, hogy hazavezessen. Hátul kisteherautó-forma dzsipje volt, amiben jól lehet építőanyagokat szállítani, tavaly ősszel cserélte le a fehér Renualt-t, már akkor tudta, belevág a házba. Belevágunk, igaz? – mondogatta Julinak a szűk konyhában, aztán tovább nézegette az expressz haszongépjármű-rovatát. A „haza” újabban kis, kétszobás albérletet jelentett, márciusban vette ki. Úgy számolta, tízre otthon lesz, tusol, és a tévé előtt vacsorázik. Dire Straits-t hallgatott, zümmögte a dalokat, a szöveget nem tudta.
Aztán mégsem tízre ért haza, csak negyven perccel később. Közben ugyanis tudatosult benne, hogy ma feltétlenül el kellett volna mennie tégláért. Holnap vasárnap, minden zárva lesz, pünkösd lévén hétfő is ünnep. Tégla nélkül pedig keddig áll az építkezés. Bálintot nem is a két napos csúszás izgatta, hanem az, hogy mit kezdjen a felszabaduló idővel: már úgy rákattant a falazásra, hogy a kényszerszünet gondolatára fizikai hiányérzet fogta el. Abbahagyta a zümmögést, majdnem le is kapcsolta a zenét, és bosszúsan meredt Csanytelek sötét házaira. Hogy lehetek ilyen hülye, a fene egye meg – morfondírozott, hiszen már hét közepe óta tervezte, megvesz és kihoz egy újabb adagot. Mellmagasságig rakta a falat, tíz teljes sor jött ki az első szállítmányból. Autóval nem is találkozott, egyedül hajtott keresztül a hosszú, L alakú településen. Izgalommentes, jutott volna eszébe Csanytelekről, ha nem bosszankodik éppen, pedig a település neve voltaképpen tetszett neki. „Csany-” ennek magában nincs értelme, és „-telek”, ez pedig kifejezetten pozitív, lám, az ő életét is milyen kellemes mederbe kormányozta a telekvásárlás. Ekkor, az L két szárának találkozásától csak pár száz méterre, egy szemlátomást elhagyott háznál vette észre a téglarakást.
Magától értetődő nyugalommal fékezett le, visszatolatott, kiszállt, és szép nyugodtan kezdett pakolni. Közben számolta is: hatszáz darab használt, de hibátlan sötétbarna téglára tett szert, az egész felfért a platóra. A tetejére ráhúzott egy vastag nejlont, és kikötötte, nehogy valamelyik szélső lesodródjon. Már nem ment vissza a telekre, ráér délelőtt lepakolni, de magában ujjongva nyugtázta, másnap mégis falazhat tovább. Újabban álmában is a téglát rakta, annyira foglalkoztatta a mechanikus, kétkezi feladat. Maga az építkezés fog hiányozni, ha kész lesz a ház, gondolta másnap, miközben felhasználta a talált rakományt. Ha színben nem is, szélességben tökéletesen stimmeltek, végül is ez a lényeg. Pont egy teljes sort adtak ki a félkész épületen, érdekes kontraszttal zárták a különben egynemű rózsaszínes narancssárga falat. Na, jövő héten innen folytatom – gondolta Bálint, mikor az utolsót is helyére illesztette. Szépen sütött a nap. Belekortyolt üdítős palackjába, és Julit hívta. Mára nem beszéltek meg találkozót, úgyhogy exfelesége kicsit meglepetten vette fel a kagylót, de örömmel egyezett bele a közös programba: elugranak a cukrászdába.
Bálint most Led Zeppelint hallgatott, és kényelmesen autózott hazafelé. Alig volt forgalom. Negyven perc múlva ért Csanytelekre. Az idejét sem tudta, mikor ment át a falun utoljára világosban. Szemügyre vette a szürkésbarnára sötétedett, eredetileg talán sárga, leült, szűkablakos házat, amelyik mellől a téglát elhozta. Se kerítés, se házszám. Maga az építmény nyeregtetős, hosszú, roskatag, legkevesebb száz éves, nyilván nem lakja senki.
Boszorkány, jutott Bálint eszébe. Nem látott maga előtt vénséges, gonosz szándékkal teli, fekete ruhás asszonyt, inkább csak a szót ízlelgette. Ki lakhatott utoljára azon a portán, tűnődött futólag, aztán másra gondolt.
Az építkezést sosem fejezte be.
Berta Ádám