Xpozíció
Ekler Dezső
Szombathelyen született 1953-ben. Piranesi-díjas, Palladio-díjas, Ybl-díjas  és Príma díjas építész. 1999-ben DLA mesterdiplomát szerzett, 2005-ben habilitált.

Valóság és ábrázolás

Reimholz Péterrel beszélget Ekler Dezső a székesfehérvári VIDEOTON Oktatási Központ kapcsán.

 

 

A Domustól a Videotonig és Hertzberger

 

E: Szerintem a Videoton a munkáid sorában valaminek a vége.

 

R: Igen. Ez teljesen igaz.

 

E: Tehát ami a Domus-nál elkezdődött, a kettősségre hangolás – Kahn nyomán megfogalmazva – a kiszolgáló és kiszolgált terek, vagy a kötött és kötetlen terek kettősségére. Mindez a fehérvári házig, a köztük eltelt 10 év alatt bonyolódott odáig, hogy a hierarchikus tér- és anyagszervezés hallatlan bonyolultságú, de egyre inkább teoretikusan rendszerezett szerkesztéssé fajult.

 

R: Ha őszintén helyre akarom tenni, amit itt szóba hozol, tehát Kahn-t, a japánokat, a metabolizmust vagy egyebeket, jó, ha tudod, hogy ehhez a dologhoz én a „formák” felől jutottam el, éspedig Stirlingen keresztül. Az általa abban az időben előszeretettel használt üveg és tégla kettősségét próbáltam meg értelmezni, mert ösztönösen izgatott, hogy két különböző dolgot így szembeállít egymással, és ezt valóban anyagszerűen, természetesen teszi. Ennek szinte már skolasztikus, a mű egészére érvényesített, tehát magát a dolgot tartalmilag is érintő analógiáját találtam meg a Kahn-i, de legmarkánsabban a metabolisták által használt kettősségben. Éppen a Videotonig maradt meg bennem ez a furcsa dualisztikus szemlélet, de fokozatosan eltűnt belőle a funkcionalizmusnak a dolgok teljeskörű megfeleltetésére irányuló szándéka. Ha megnézed a téglafalak belső térrel való viszonyát, az mindennél jobban árulkodik erről. Az egzakt kettősség, ami a Domusnál annyira makacsul próbált megjelenni, itt már nincsen, de formai szempontból a kettősség megmaradt. És azt hiszem, ezzel ki is merült a dolog, további boncolás számomra már csak a dualisztikus szemlélet kikapcsolásával lehetséges.

 

E: Mintha ez a ház arról szólna, hogy vajon az épület mint valóság, az épület mint matéria milyen törvényszerűségek szerint akar elrendeződni. Tehát olyan az építészeted, mintha lenne egy határozott ideád,vagy képzeted, és mégis erőnek erejével, a teoretikus hajlamaid kényszere alatt találsz ki megfejtéseket, úgy, mint térintenzitás, terek hierarchiája, az épületben „mozgó” anyagi rendszerek hierarchikus szerveződése stb. Amikor aztán elindítod ezeket a maguk útján, úgy viselkedsz, mint aki meg van sértve, mert nem hagyják formát gyártani. Várod, hogy milyen megoldásokat adnak ki ezek a rendszerek.

 

R: Meg kell figyelni a működésüket.

 

E: Megfigyeled, kísérletezel velük.

                                                                                  

R: Igen, ez pontosan így van.

 

E: Kettősségről szól tehát ez a ház, ahol szemben áll egymással a formálási és a teoretikus szándék. E kettő drámájáról szól, nem igaz?

 

R: Ez túl hízelgő értelmezése a háznak. Annyit mégis el kell ismernem: számomra igencsak csábítónak tűnt, hogy hosszú időre anyagban rögzíthetem, hogy volt egyszer egy építész, aki adott helyen és az adott feltételek között a formákat úgy származtatta, mintha azok nem a közvetlen formáló kéz művei volnának, hanem a formáló elme által felismert és összeterelgetett erők egymásra hatásának az eredményei.

Ami érdekes lehet, hogy ennél a háznál kétféle állapota, kétféle megjelenési formája maradt meg az anyagnak, és ebben a kétféle állapotban a ható tényezők másképpen adnak lenyomatot. Úgy is mondhatnám, hogy a lenyomatok, amelyeket itt vissza lehet olvasni, ugyanannak a dolognak a kétféle lenyomata, kétféle struktúraeleme, két alapanyagra tett lenyomatok. Szerintem ez nagyon érdekes probléma, s azt gondolom, tovább lehet vinni olyan esetekre is, ahol nem ennyire didaktikus, nem ennyire szétválasztott, szembeállított és drámai a megjelenése. Másik épületben, más típusú szerkesztésnél az anyagot formáló erők ugyanígy nyomon követhetők. Ennyiben egyetemes ez a próbálkozás. Ha jelen eredménye nem is, de a cél maga mindenképpen számíthat némi rangra.

Ma már azonban úgy tűnik, hogy azok a kényszerek, amiket az alapértelmezéssel az épületre rávittem, nagyon csorbítják a struktúrák önéletét.

 

E: Ez az ellentmondás kívülről látható talán a leginkább, éspedig a monolit téglasáv és a nagyterű rész homlokzati sávjának kettősségében. A belsőben a strukturáltabb, hierarchikus szerkesztés másként jelentkezik. A másod- vagy harmadrangú szerkezeteknek – ahogy Te nevezted – az élete behálózza az épületet. Itt mintha másról volna szó, mint a külsőnél.

 

R: Igen. Érdekes, hogy ez az elv könnyebben érvényesül az épület belső tereiben. Talán nem véletlen, hogy sokszor odajut el az ember, hogy nem szabadna törődnie az épületek külső formájával.

 

Az északi homlokzat

 

E: Ha a belső tereit nézzük – s ez megint hertzbergeri gondolat, bár manapság egyre gyakrabban megtalálható másoknál is –, akkor ez az épület egy kis város.

Ha továbbgondolnánk, amit mondasz, akkor úgy szabadulhatna meg az épület ettől a kínzó kettősségtől, ha a belső mintegy átfolyna a környező városba.

 

R: Pontosan

 

E: Talán ez volt a szándékod az előépítményekkel az északi oldalon?

 

R: Az egyik oldalon ez volt a szándékom, a másik, a déli oldalon viszont az érdekelt, hogy mi történik egy élő struktúrával, ha várfalak közé szorítom.

 

E: Láttam a háznak korábbi változatait is, és úgy emlékszem, hogy az alapszerkesztés a tömegformát és a belső terek elrendezését illetően már az elejétől kezdve eldöntött dolog volt. És hogy nagyon sokat bíbelődtél a téglasávok homlokzataival. Mintha olyan megoldást kerestél volna ott, amely új minőségbe akarja átvinni azt, ami belül történt.

 

R: Az egész téglafal didaktikus játék: valaki elhatározta, hogy 3 és 9 méterre letesz egymástól iszonyatos vasbeton oszlopokat, melyek között lehetőleg föntről fényt ereszt be, és a 9 méteres mezőkbe födémeket, életet helyez. Ha ez elé tesz egy nagy falat, akkor ezen a „várfalon” megjelennek a mögötte lévő életdarabkák lenyomatai.

Ez a módszer a ház északi oldalán – mert ott kezdtem vele foglalkozni: a bejárattal, a háznak (akkor úgy tűnt) a fontos arcával – szerintem demokratikus homlokzatot hozott létre. A bejárati főhomlokzaton izgalmas lehetőséget próbáltam ki azzal, hogy hagytam mindenfélét élni a szellőzőgépháztól a klozettablakig, a ruhatártól a hőközpontig.

Ez a fajta popularitás vagy demokratikusság a bejáratok felőli oldalon belemosta a homlokzatot a házba. Az előkert és előépítmény-sor belső homlokzattá, ahogy még a Domus idejében emlegettük, a határjelenségek sávjává tette.

 

A déli homlokzat

 

R: A déli oldalon, ahol nem voltak ennyire sokfélék a követelmények, szép lassan eljutottam a megépült patetikus homlokzatig. Az épület itt a lejtés miatt háromszintessé válik, s külső folytatást sem lehetett csinálni, mert utca van mellette, és a túloldalon családi házak. Itt „viselkedni” kellett: patetikus homlokzat jött létre. Letámaszkodik kicsit úgy, mint egy ülő oroszlán. Mélységet akartam adni neki, mert sütötte a nap, és a mély árnyékkal mindenféle érdekes, anyag nélküli hatást lehetett teremteni. Mikor láttam, mi jön ki, azt mondtam, nem szégyen, hogy ez a homlokzat ilyen. Hosszú, sokáig megyünk mellette, tehát inkább egyfajta olvasatként jelentkezik, nem pedig egyetlen pillanat alatt átfogható látványként.

Itt ez a fajta végeredmény elfogadhatónak tűnt, sőt, azt gondoltam, hogy ha valamilyen egyetemes üzenete lesz a háznak, akkor ez az. Mármint hogy elöl demokratikus, hátul monumentális és mindkettő ugyanannak az eljárásnak a végeredménye.

 

E: Emlékszem, mikor ezeket rajzoltad. Elég sok variációt készítettél.    

 

R: Igen, ami érdekes, hogy mindez végülis stílusproblémákhoz vezetett; a téglafal, a téglafalon lévő nyílások, a szakipari fal karaktere és osztásrendszere, az ember arányvágyai, az adott szerkezet által meghatározott 4,20-as emeletmagasság, a 9 és 3 méteres részek kondíciói stb. Stílusproblémává vált, amit egy szabadjára engedett dolognak nem szabadna felvetni.

 

E: Igaz-e hát, hogy az építészeted egy dráma jegyében zajlik? A déli homlokzaton látható, ahogy teoretikus és kísérletező hajlamaid feladványainak a megfejtésére voltál kíváncsi, ugyanakkor formáló szándékaid konfliktusba kerültek ezzel a meglehetős bonyolultságig eljuttatott és hatalmas apparátussal végigvitt belső szervezéssel és térkonstruálással.

 

R: Ez teljesen igaz.

 

E: De hadd fokozzam tovább: az északi homlokzat „demokratikusra” sikerült, a belső terek úgy „érkeztek” ki a homlokzatra, ahogy a maguk természete kívánta. A valóság, amit építészetileg előállítottál, úgy működött, ahogy működni kellett, s neked csak regisztrálnod kellett az eredményeket.

 

A demokratikus építészetről

 

R: Az északi oldalnak a „demokratizmusát” szerintem nem elsősorban a kéreg megformálása adja, hanem az előkert - előépítmény rendszer, azaz, hogy „homlokzattalanítottam” a házat. A homlokzat egyszerűen nem látható, csak fragmentumaiban. A demokratizmusa az, hogy nincsen. Ha mégis veszed a fáradságot és elkezded böngészni, akkor rájöhetsz, hogy egy spontaneitásra törő agy az ízlés jegyében….

 

E.: ….vagyis megformáltad.

 

R.: Megformáltam. De a megformálás sávját meghatározta a téglafal, s a részletek nem függetlenedtek egymástól, sőt összehangolódtak. Azt persze tudni kell, hogy az alaprajz, illetve a ház szervezése a homlokzatok figyelembe vétele nélkül született.

Nem gondoltam rájuk. Tudtam, hogy a homlokzat következmény lesz. Amikor aztán az ügy eljutott a „keserű tapasztalatig” - tehát addig, hogy rájöttem: az a fajta valóság, amit te az előbb meghatároztál, az a valóság nem mindenható –, akkor felerősödött bennem a felelősségérzet. Úgy tűnt, hogy ha megfeszítem magamat, akkor sincs olyan külső erő, a valóságnak olyan ereje, amely kikapcsolhatná a kötelezettségeimet. Ezen az úton haladva elkerülhetetlen végeredmény a klasszicizálódás: csak olyan rendekhez szabad nyúlnod, amelyek nem függvényei ennek a véletlenszerű valóságnak a … de hát ezt neked nem kell magyaráznom.

 

E.: A legjobb nyomon vagyunk: valóság és ábrázolás. Az ábrázolás a szakmád, az építészet problémája. A nagy kérdés a valóság maga. Az északi homlokzat demokratikusra akart sikeredni…

 

R.: Az egésznél ez volt a szándék, csak nem sikerült.

 

E.: Hogy „demokratikus”, azért fontos, mert ez az egyik oldala annak a valóságképnek, ami az építészeted mögött húzódhat: demokratikus építészetet csinálni, szemben az építészet elitizmusával. Háttérbe szorítani a formálást, a stiláris invenciókat. Valamiféle spontán építészet kellene. A spontán építészet önmegoldó valóságra vágyik.

 

R.: Bízik a valóságban.

 

E.: …egy valóságban, amely tőle, az ő formáló szándékától független. A konklúziói mégis azt mutatták, hogy ez a fajta építészet magát akarta likvidálni, a „Hinaus mit uns” értelmiségi neurózisa jegyében. De kiderült a baki abból is, hogy végeredményben ízléses dolgokat tudott csak ellesni az eredeti spontán építéstől, vagyis szépen megformálta a spontán építészetet. Ugyanezt mondtad el az északi homlokzatodról, ahol tehát a vágyott valóságkép, az ábrázolt valóság egyik fontos kritériuma volt a demokratizmus, vagyis valamilyen társadalmi aspektus szerint meghatározott valóság, ami építészetileg persze rengeteg ötletet adhatott.

 

R.: A demokratizmust nem társadalmi értelemben használtam, hanem a komponálatlanság demokratikusságát értettem alatta. Ezt meg lehet tanulni Hollandiában, ahol az elemek, amelyek körülvesznek, gondozottak, és nem igénylik a felső ráhatást, azt a fajta hatalmi kényszert, amit például az építészet rávisz. Ebben bízhat egy Hertzberger, amikor neutrális struktúrát csinál. Ugyanebben mi vajmi kevéssé bízhatunk! A Videoton sorsa is ezt bizonyítja.

 

E.: Akkor fogalmazzunk úgy: ez az építészeti attitűd annyiban demokratikus, amennyiben a társadalmi demokratizmus szabadságot jelent. Az építészeti demokratizmus tehát formálási szabadság, ahol olyan diktátor vagy, aki ….

 

R.: aki a játékszabályokat mondja csak be….

 

E.: ….aki a játékszabályokba beavatkozik, de hagyja működni őket.

 

R.: Ugyanakkor azt is tudom, hogy kibírhatatlan volna a számomra, ha ettől a – végül is általam kontrollált - helyzettől idegen elemet valaki demokratikusan beemelne ide. Ugyanúgy kivetné magából, mint egy gondosan komponált képződmény az esetlegesen, rosszul elhelyezett részleteket. Tehát mégis felvetődik a stílusprobléma.

 

E.: Azaz nem lehet kikerülni a formálást.

 

A stílus problémáiról

 

E.: Tehát az a valóság, amit magadtól függetlennek gondolsz el, nem független tőled. Nem független az elején sem, amikor definiálod, és nem független a legutolsó részleteknél sem, mikor meg kell formálnod ezeket.

 

R.: Sőt, még messzebb megyek: akkor sem, amikor rajtam kívül álló valóságként tételezem, tehát azt mondom, hogy megismertem egy helyzetet, ahogy akkoriban gyakran mondogattam magamban, hogy „ értem ezt a Fehérvárat már”.

 

E.: Ez csak az épület valóságára vonatkozott?

 

R.: Nem. Soha nem mondta meg nekem senki, hogy ez a ház milyen legyen. Nem tudta senki sem megfogalmazni, azok sem, akik a 180 milliót adták. Rábízhatom-e magamat arra az érzésre – tettem föl magamnak a kérdést - , hogy 10 éves fehérvári működés után tudom körülbelül mi a helyzet itt, hogyan döntsek bizonyos kérdésekben. A döntésekhez elég nagy apparátust vettem igénybe, a Népművelési Intézettől kezdve a sporttechnológusokig, de az igazi ismeretnek az látszott, hogy „érzem a helyzetet”.

 

E.: A valóság tehát az, amit én valóságként meghatározok?

R.: Ennek az attitűdnek a legnagyobb gyengéje, hogy ezzel kimerült a dolog. Ennél igazabb valóságokban szeretnék hinni. Persze csomó olyan igaz valóság is felmerült, melyre azt gondolom, fel kellett figyelni.

 

E.: Például?

 

R.: Például, hogy az ízlés és a tehetség szabályoz bizonyos tevékenységeket, mindenfajta bonyolultabb fogalmi apparátus nélkül. Ha elfogadom a döntési jogomat (nem tartalmi, hanem formálási ügyekben), akkor az ízlésemet, a kultúrámat olyan jelenlévő állandónak kell tekinteni egy ház tervezése során, mint amiben mindenféleképpen bízni kell. Ha nem bízom benne, akkor le kell rakni a ceruzát. Nyilván ez a következő kérdésed, hogy az ízlés hogyan kerül erre a szintre? Engem is ez izgat legjobban: mik azok az összetevők, amelyekből a pillanatnyi építészeti tudásom táplálkozik. Ezen a házon is csomó olyan tudatosan belevitt logikátlanság és önkény van, ami valamilyen magasabb célt, valamilyen igazabbnak hitt összefüggést szolgál, nem pedig primer, jelenlévő kvázi-valóságot.

 

A bejárati nyílásokról

 

Lássunk egy szemléletes példát, bár némi magyarázkodással: a háznak három fő eleme van, egy művelődési, egy sportcélú rész és egy középső, amelyik összeköti, illetve elválasztja az előzőeket. Ez egy nyeregtetős rész. Úgy tanultam, hogy őszintének kell lenni, igazat kell mondani, azaz nem szabad eltitkolni az igazságot. Itt ez úgy jelentkezik, hogy a belső térhatás érdekében a ház középső része speciális magastetőt, nyeregtetőt kapott, háromszög keresztmetszetű térré vált, a két téglafal viszont, amely az egészet mint a végtelen egy részét kihasítja, ezelőtt a háromszögletű tér előtt is eldübörög. Őszinteségi kényszeremben a déli oldalon, középen egy furcsa háromszögletű osztást tettem az ablakba.

 

E.: Ami a hosszú homlokzatot tekintve erőtlen, csak akkor hat, ha úgy kerülsz szembe vele, mint egy utcában az egyik házzal.

 

R.: Ahogy mondod, gyenge, erőtlen dologról van szó. A gondolkodás, amely ezt létrehozta, ebben az áttételes utalásban viszont nagy örömét lelte, és a szemlélőnél arra számít, hogy megérti, miért van ott az a háromszög. Tehát a fogalmi gondolkodás, a megértés mint élményt bekapcsoló építészeti elgondolás – ez az egyik. Ezzel szemben a másik az, hogy a déli oldalon, a bejárat két oldalán, egy-egy mellékes helyiség elé, beraktam két rózsaablakot. Ennek semmiféle oka, semmiféle magyarázata nem volt azon túl, hogy úgy gondoltam: ekkora kavalkádban, különösen az előbb említett háromszög mellett meg kell jelennie egy ívnek, egy lágy vonalnak. Persze az nagyon fontos, hogy nem általam konstruált formában, hanem meglevőben. Kölcsönvettem és felnagyítottam ide, talán kicsit szokatlan helyzetbe hozva. Ez az önkény a tervezés és az építés során felértékelődött bennem, a tisztességes közlésnek a vágya pedig elerőtlenedett. Nemcsak a formákat hagytam tehát élni, hogy megismerjem szándékaikat, hanem az építés során tett hatásukat is.

 

Poétika és valóság

 

E: Dráma. De megmondom, nem is az ízlés oldala izgat, mert aki ismeri az építészetedet inkább a képességeidhez, a felkészültségedhez köti ezt: „Ez a Reimholz”. Jobban izgat ennél a „valóság”-oldala, mert az – legalábbis a számomra – kevésbé szól a valóságról, sokkal inkább újra és újra terólad. Ebben van a poétikád magva. Mi az a valóság, aminek a megfejtését keresed? Úgy tűnik: a pályád kezdete óta mindig valamilyen feladatot akarsz magad számára meghatározni. S ez mindig egyfajta valóságkép, méghozzá materiális természetű képzet meghatározását eredményezi. Egy feladvány meghatározását.

 

R: Egy feladvány megteremtését.

 

E: Tehát terólad szól. Te teremted a valóságot, amit aztán építészeti készséggel ábrázolsz. Világnézetről van szó, s ez igazán az izgalmas. Úgy érzem ennek a bonyolódása, az árnyalatnyi változásai adják az építészeted drámáját. És ennek az eredete a fontos, hisz ez adhatja a megfejtését is. Az előbb elhangzott, hogy ez a hatalmas várfal vagy utcakép-szerű homlokzat kihasít egy darabot a végtelenből. Mintha világnézet-képzeteid eredeteire utalna ez a végtelen szó. Mikor régebben beszélgettünk, megmaradt bennem egy gyerekkorodhoz köthető gondolatsorod, amely arról szólt, hogy a világot valahogy térbelileg, valóságosan, anyagszerűen kellene tudnod rendezetten elképzelni.

 

R: Igen, tudom mire gondolsz.

 

E: Minthogyha innen eredne, hogy kívülről vársz, de magadból teremtesz materiális jellegű valóságképeket.

 

R: Kérdéssel válaszolnék, és ez egyben a pillanatnyi dilemmám is. Nagyon nehéz persze egy ilyen régen felépült házról beszélni, de épp ennek kapcsán azt vettem észre, hogy azt a valóságot, amit te is firtatsz, ami ebben a házban még elég bonyolult, elég sok esetlegességet tartalmazó, nehezen átrágható masszákat, súlyosan hömpölygő folyamatokat, megállapíthatatlan tendenciákat jelentő dolog volt, amit komolyan lehetett venni, amit érdemes volt értelmezni és megfejteni - nos ezt a fajta valóságot egy könnyű erkölcsűnek tűnő valóság azóta elhomályosította, tulajdonképpen ennek a háznak a kapcsán. Ez a valóság nem dekódolható, nem helyettesíthető, nem személyesíthető meg egykönnyen funkcióelemzésekkel, tervezési programokkal. Ez a valóság független attól a pillanattól, amikor a ház fogan, létezik és meghatároz és építészetet „szorít be” pontosan arra a helyre, amit az előbb úgy mondtunk, hogy ízlésünk, mindenkori tehetségünk és a tapasztalataink megfogalmazhatatlan érintői között van. Szóval ez a fajta valóság nagyon nehezen hozzáférhető valóság, mégis úgy tűnik, sokkal igazabb, sokkal valóságosabb valóság, az anyagtalansága, a napi valóságok fölött állósága miatt. Az érinthetetlensége és bennünk-lévősége miatt, talán genetikus vagy kulturálisan determinált bennünk -évősége miatt is nehezebben tapasztalható és nehezebben ábrázolható. Ez pillanatnyilag a legfontosabb kérdés a számomra.

 

A véghomlokzatról

 

R: … volt egy kedvenc vízióm: úgy szeretném ezt a házat pusztulni látni, hogy áll a két fal, és a két végén már szinte a környezetében tönkrement vidi-ovi meg elpusztult autóparkoló, meg egyebek közé beomlik a két homlokzat, s már régesrég elpusztultak a szélső osztálytermek, a másik oldalon az irodák, öltözők; a csövek, drótok kilógnak…

 

E: Talán jobb is lett volna a ház ettől, mert a két véghomlokzat a legszárazabb, a leggyengébb, őszintén szólva…

 

R: Most a saját dugádba dőlsz, ha ezt mondod, mert ennek a gyengesége az ereje. Ennek a véghomlokzatnak a papírmasé-szerűsége arról szól, hogy ennek a halmaznak nincsen vége, illetve csak véletlenszerű, hogy ott van vége. Itt nem lett volna szabad olyan homlokzatnak megjelennie, ami a többivel azonos rangú. Itt lyuknak kellett volna lennie.

 

E: Ez volt az a legutolsó hely, amit teoretikus okok miatt végképp nem akartál megformálni, illetve amire nem volt elég invenciód már, hogy megformáld. Mert a többi helyen ugyanazt a drámát megformáltad. És amit most elmondtál, ez a vízió, végülis a megformálási lehetőségét mondja el a véghomlokzatnak, amit nem tettél meg.

 

R: Szerintem a végtelen a kulcsszó. A lehetőségeiben végtelen rendszer nem más, mint egy önmagát formátlanító rendszer. Hisz a lehetőségeknek minden esetben gátját szabja a forma. Amennyiben meg tudsz szüntetni minden formát, abban a pillanatban a formák lehetőségeinek a számát a maximumra növelted. Ebben a sávban, amit fehérre festettem, A-tól Z-ig, tehát a háztól kívül eső ponttól a háztól kívül eső pontig, az én agyamban egy olyan térbeli hálózat működik, amelynek minden egyes pontján lehet véletlenszerűen anyag, vagy sem, de a hálózat az elsődleges fontosságú, és az anyagot csak véletlenszerűen tudja azon a helyen.

Azt szerettem volna ezzel elmondani, hogy a két fal között levő végtelen képességű struktúra, amelyen, mint egy furcsa szellemi-matematikai képleten áthat a föld, pontosabban a sár, amely hömpölyög, jön a Videotontól, megy Fehérváron keresztül Pestre, tehát ezt nem szabad megformálni. Itt vannak a vízió korlátai. Ha egy konstans állapotát megtervezed, akkor a dolog megszüntette önmagát.

 

E: ha jól értem, ez a ház bonyolult hierarchikus képlet szerint épül fel, ahol az egyes szerkezet- és anyagsávok mint egy biológiai organizmus elemei rendeződnek el, és ahol az egyes pontoknak, mint a déli, az északi fal, vagy a belső terek, a hierarchiának megfelelően megvannak a maguk kiszabott megformálhatósági szintjei.

 

R: Igen, nagyon jól érted!

 

E: A legjobban az északi és a déli sáv formálható meg, a legkevésbé megformálható része a háznak a két elvágása, a keleti és a nyugati homlokzatok.

 

R: Tudod miről szól ez? A valósághoz, az akkori, általunk tisztelt valósághoz való kapcsolódása volt ez a háznak. És itt van a fantasztikus bukfenc a dologban. A kapcsolódás konkrétsága vagy direktsége a kérdés. Ennek az absztrakt mezőnek, a függönyfalnak, azt a hülye szerepet szántam ugyanis, hogy a legdirektebben legyen a valóság ábrázolója. Az a fajta valóság jelenik meg rajta, amely naturális valóság.

 

E: Annyira jellemző ez a homlokzat és ez a megfogalmazás is, hogy szinte megtestesíti azt a drámát, amit az építészetedben érzek. Az előbb vizionáltál arról, hogy ami az építészeti formáló képzeletedben ehhez a snitthez kötődik. Hogy akár leomló falként, elfolyó, meghatározatlan, de roppant szabadon formálható valamiként is megoldható lett volna. Ezzel szemben amit itt látunk, az egy bárhonnan kifotózható, semleges irodahomlokzat.

 

R: De csak ha felületesen közelítesz hozzá, a látszat ez!

 

E: Jó, a napernyőivel…

 

R: De nem azért, nem az elemei értékesek.

 

E: Ahogy erről a homlokzatról beszéltél, meg arról, hogy miért nem szabadott megformálni, persze, hogy Janáky járt az eszemben. Meg a „hinaus mit uns”: hogy húsz méterrel odébb megformálsz egy rózsaablakot, itt pedig megépítesz egy szerelt irodahomlokzatot. Az egész mögött komplett világnézet áll. De úgy is mondhatnám, hogy elfojtás van mögötte. Ennél a homlokzatnál van jelen a legközvetlenebbül a teória, és itt van maximálisan elfojtva a formáló invenció. És ez még most, nyolc évvel később is víziókat vált ki belőled. Ha analitikus lennék és pszichoanalízisbe akarnálak belerántani, most azt mondhatnám, hogy ugye katolikus hitben neveltettél és rendes materialista agymosáson mentél át az iskolákban. A katolikust azért hozom fel, mert szolgálatnak és az őszinteség követelményének fogod fel a mesterségedet, és materializmus, mert azt a feladványt, amit világnézetként nagyszabásúan megfogalmazol a magad számára, egy tőled független valóság szolgálataként fogalmazod meg. A nemzedéki élményként átélt, nem politikai, de közhelyszerűen leginkább politikai aspektusaiban megérthető indulatnak az elfojtásai csapódnak le számomra ebben a homlokzatban.

 

R: Anélkül, hogy bármelyik mondatoddal vitáznék, szívesen bevenném az elemzésedbe a vallásos neveltetésnek az imaginárius központról való és az emberbe beleivódott tudását. Azt a centrális világképet, amelyikben mindig jelen van valami rajtunk kívül levő erő, amelyik fölött nem diszponálunk, amelyik minket él meg.

 

E: Ez nem materiális természetű.

 

R: Nem. Ez derül ki ezeknek a kudarcoknak a kapcsán is. De minden építészetet akkor tudok csak elfogadni, ha a teóriáját egyetemesen is értelmezhetőnek tudom. Ha ezek a hitek, amelyekről eddig beszéltem, nem győztek volna meg arról, hogy egyetemes dolgok, 150 év múlva is dekódolható igazságok, akkor biztosan nem csináltam volna azt a házat. Nem kicsinyelném tehát le egy magánteória szintjére. Azt gondolom, hogy a teória erősebb volt, mint én vagyok. A tehetségem nem ért fel a teória szintjére, illetve ahhoz, amit meg akartam vele ragadni. Kahn-t is azért szeretem, a metabolizmust és az egész teoretikus megközelítést, mert magam előtt tudok valamit, aminek a megvalósításáért érdemes erőket mozgósítani. Kell, hogy legyen a világnak olyan centruma, amit fel kell mutatnunk. Az a dolgunk, hogy felmutassuk azt, ami nem látható.

 

 

Ekler Dezső

 

Megjelent a Magyar Építőművészet 1986/6 számában

Az interjúért köszönet Masznyik Csabának

 

 

 

 

Hozzászólások száma: 0Hozzászolni csak bejelentkezés után lehet. Összes hozzászólás megtekintése 
<
3H építésziroda   3LHD   A4 Studio   A4 Stúdió   Agora   Alena Sramkova   Andrea Deplazes   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   András   BAHCS   BME   BME Sportközpont   Badacsonytomaj   Baglyas Erika   Bagossy Levente   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balf   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Baumhorn Lipót   Bazsányi Sándor   Benczúr László   Benedek Anna   Benedek Zsanett   Berlin   Betűrés   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Bord Studio   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Bunker   Báger   Békéscsaba   Celldömölk   Cerklje   Collegium Hungaricum   CommON,   Csaba   Csaba László   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cseh építészet   Csehorszáh   Cserépváralja   Csillag Katalin   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Czita   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Domus Áruház   Dubniczay-palota   Dévényi Márton   Dévényi Tamás   EKF   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   Erik,   Etyek   FUGA   Fehérváry Jákó   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Földes és Társai Építésziroda   Galéria,   Gelse   Gereben Gábor   Gunther Zsolt   Guttmann Szabolcs   György Péter   Gyürki-Kiss Pál   Gödör   H-ház   Hajnal Zsolt   Hajós Alfréd   Hartmann Gergely   Hegedűs Péter   Helmle   Hetedik Műterem   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   JAK   JAK,   Jan Stempel   Janáky György   Janáky István   Jiri Smolik   John Pawson   Jánossy György   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Katarzyna Majak   Keller Ferenc   Kemenes Vulkánpark   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kettős vakolás   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Kollektív Műterem   Komárom   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kovács Zoltán   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kuruc-domb   Kétvölgy   Lakos Dániel   Lakástrend   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Luppa-sziget   Láng Zsolt   Lázár Antal   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Madeinhungary   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Messer   Mezei László   Millenáris Velodrom   Molnár Csaba   Molnár Péter   Monostori Erőd   Moravánszky Ákos   Mátrai   Mészáros Erzsébet   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pasaréti út   Pazár Béla   Perbál,   Peter Schweger   Petri György   Piarista Központ   Pilisszentlászló   Podčetrtek   Porticus   Preisich Gábor   Preisich Katalin   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Pécs,   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rychtařík Zdenek   Rákos-patak   Sagra   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Somló   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Stara Fuzina   Szandaszőlős   Szeged   Szigliget   Szilágyi Klára   Szlovénia   Szojka Mariann Tünde   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Sásd   Sóskút   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Tihanyi Bencés Apátság   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   Tüzér utca   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Valkai Csaba   Valkonya,   Varga Mátyás   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Virág   Virág Csaba   Vizdák Janka   Vysehrad atalier   Várkert Bazár   Várszegi Asztrik   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zeke Gyula   Zombor Gábor   Zsolnay Kulturális Negyed   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   abc   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   bútor   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   felújítás   fürdő   graffiti   gázgyár   gólyabál   hotel   híd   interjú   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kert   kertváros   kilátó   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   közösség   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   nyaraló   promo   propeller z   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   szélmalom   templom   tettye   tt1   társasház   uszoda   van Gogh   vasas vívócsarnok   város   városarculat   városháza   vívócsarnok   wellness   weninger borászat   xpozíció   zarándokház   zene   zongora   Árvai András   Árvai AndrásFUGA   ÉL-csarnok   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Óbudai Gázgyár Villamos Központ   Újmassa   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   Őskohó   3H építésziroda   3LHD   A4 Studio   A4 Stúdió   Agora   Alena Sramkova   Andrea Deplazes   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   András   BAHCS   BME   BME Sportközpont   Badacsonytomaj   Baglyas Erika   Bagossy Levente   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balf   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Baumhorn Lipót   Bazsányi Sándor   Benczúr László   Benedek Anna   Benedek Zsanett   Berlin   Betűrés   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Bord Studio   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Bunker   Báger   Békéscsaba   Celldömölk   Cerklje   Collegium Hungaricum   CommON,   Csaba   Csaba László   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Cseh építészet   Csehorszáh   Cserépváralja   Csillag Katalin   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Czita   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Domus Áruház   Dubniczay-palota   Dévényi Márton   Dévényi Tamás   EKF   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   Erik,   Etyek   FUGA   Fehérváry Jákó   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Földes és Társai Építésziroda   Galéria,   Gelse   Gereben Gábor   Gunther Zsolt   Guttmann Szabolcs   György Péter   Gyürki-Kiss Pál   Gödör   H-ház   Hajnal Zsolt   Hajós Alfréd   Hartmann Gergely   Hegedűs Péter   Helmle   Hetedik Műterem   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   JAK   JAK,   Jan Stempel   Janáky György   Janáky István   Jiri Smolik   John Pawson   Jánossy György   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Katarzyna Majak   Keller Ferenc   Kemenes Vulkánpark   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kettős vakolás   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Kollektív Műterem   Komárom   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kovács Zoltán   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kuruc-domb   Kétvölgy   Lakos Dániel   Lakástrend   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Luppa-sziget   Láng Zsolt   Lázár Antal   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Madeinhungary   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Messer   Mezei László   Millenáris Velodrom   Molnár Csaba   Molnár Péter   Monostori Erőd   Moravánszky Ákos   Mátrai   Mészáros Erzsébet   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pasaréti út   Pazár Béla   Perbál,   Peter Schweger   Petri György   Piarista Központ   Pilisszentlászló   Podčetrtek   Porticus   Preisich Gábor   Preisich Katalin   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Pécs,   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rychtařík Zdenek   Rákos-patak   Sagra   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Somló   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Stara Fuzina   Szandaszőlős   Szeged   Szigliget   Szilágyi Klára   Szlovénia   Szojka Mariann Tünde   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Sásd   Sóskút   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Tihanyi Bencés Apátság   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   Tüzér utca   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Valkai Csaba   Valkonya,   Varga Mátyás   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Virág   Virág Csaba   Vizdák Janka   Vysehrad atalier   Várkert Bazár   Várszegi Asztrik   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zeke Gyula   Zombor Gábor   Zsolnay Kulturális Negyed   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   abc   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   bútor   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   felújítás   fürdő   graffiti   gázgyár   gólyabál   hotel   híd   interjú   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kert   kertváros   kilátó   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   közösség   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   nyaraló   promo   propeller z   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   szélmalom   templom   tettye   tt1   társasház   uszoda   van Gogh   vasas vívócsarnok   város   városarculat   városháza   vívócsarnok   wellness   weninger borászat   xpozíció   zarándokház   zene   zongora   Árvai András   Árvai AndrásFUGA   ÉL-csarnok   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Óbudai Gázgyár Villamos Központ   Újmassa   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   Őskohó  
>
Tüzér utca, vívócsarnok - admin
Párbaj a FUGA-ban - admin
Országos Villamos Teherelosztó - admin
WAMPLÍTÚDÓ - 6B.hu
A rendes és a rendetlen - interjú a szlovén Ofis építészeivel - 6B.hu
Ki van az építészet mögött? - interjú Ekler Dezsővel (2.rész) - 6B.hu