|
Varga Zoltán Tamás
1978-ban született Debrecenben. Az ELTE magyar szakán végzett, bölcsész, Budapesten él.
|
A kert. Lassú mozgás
összezavarodtam
talán a homály teszi
nem ismerem fel a tárgyak körvonalait
nem érzem a kövek egyre mélyülő erezetét
ami eddig oly egyszerűen meghatározta a tárgyak helyét
bonyolulttá vált
a cselekvés elkopott tárgyait
összegyűjtik
s dobozba rakják
miért ilyen nyirkos a keze
esőben nem lehet angyalokat látni
érintsen meg
érintse meg bennem azt
ami elmúlik
a bőr rugalmasságát
a csont merevségét
érintés
a test természetes mozdulatával
ahogy megérintünk egy tárgyat
a tárgyak körvonalát
és figyelni
mintha emeleti ablakból egy parkot
az eltűnő ösvényeket
az út mentén
pirosra festett padok
a padokon emberek ülnek
vagy nem ülnek
a városokban emberek laknak és magányosak
Berlin Prága Budapest
Drezda Krakkó Debrecen
éjszakára mindig új arcot veszek
ez az új arc most fehér
szeretnék majd tetszeni magának
azt akartam olyan legyen az arcom
mint egy véget nem érő film
amiben nincsenek alakzatok
csak vágy és várakozás
egy patológus állítása szerint
az emberek az angyaloktól származnak
ezt bizonyítja a hátukon elhelyezkedő elcsökevényesedett
szárny
most is őrzöm azt a virágot
amit először nyújtott nekem a kert
a színe fololdódott az éjszakában
alakja pontosan behatárolható
könnyű mozgású szirmait
a csukott szemhéjadra szórtam
eljátszottuk hogy mozdulatlanok vagyunk
csak a kert mozog
lassú kimért mozgással
akár ősszel a rothadó falevelek
kellő távolságra akartuk tudni magunkat
mindentől ami felismerhet
az út végén egy kapuhoz értem
a Medvekastély kapujához
egy nagy vaslánccal volt lezárva
valaki többször is körbetekerte a rácsozatot
a kerítés tövébe sűrű bokrokat telepítettek
miért is ne lehetne megvédeni egy kastélyt – gondoltam
hisz annyi a veszély a meggondolatlanság
mégis valami késztetés vitt tovább a kerítés melletti ösvényen
fogást akartam találni az épülethez vezető úton
egy apró jelet bizonyosságot
ami nem váratott sokáig magára
nem messze a kaputól ahol a gesztenyesor kezdődik
(csupa vadgesztenye sehol egy szelíd)
ahol a vízelvezető árokban megült az eső utáni koszosszürke lé
feltárult a park látványa a kastély épületével
a valaha formára nyírt sövény régi korok emlékét idézi
a park közepén álló japán fát teljesen benőtte a borostyán
olyan volt akár egy lepellel leborított szobor
a fal repedésén át látni lehetett a kertet
az utca a házsorok a folyó felé
az apró kockákból lerakott keskeny járda
a posta épülete a normandiai fenyővel
a tűzoltószertár zárt alakja
majd a Medvekastély gesztenyefái
ősszel ahogy átreped rajtuk a fény
megszínezve a kibomló vadgesztenyéket
ahogy a kéz mozdulatai összegyűjtik a fényeket
akár egy átmeneti fotópapír
a parkban a gyerekek mozgása ismeretlen alakzat
az eső feláztatta a parkhoz vezető kerti ösvényt
egy hosszabb utazásról érkeztem éppen
haza csak annyi időre mentem
míg többnapos ruhám tisztára cseréltem
a kerti csapnál felfrissítettem
arcom kezem nyakam
nem tudom mire számítottam
talán arra hogy látlak
Varga Zoltán Tamás
