Irodalmi rovattal bővül a 6b portál. Az itt megjelenő szövegek – tárcák, novellák, úti beszámolók, épületmesék – szépirodalmi szövegek. Nem kapcsolódnak szorosan az építészetről szóló tartalomhoz,  kapcsolódnak viszont mindahhoz, amire az építész is figyel: az emberhez, a belső terekhez, a megélt történetekhez, a felidézett emlékekhez. Láthatóvá teszik mindazt, ami a falakon belül zajlik, és reményeink szerint arról is képet adnak, milyen az irodalom ma, milyenek vagyunk mi, emberek, akiknek házak, városok, hidak, utak és kertek épülnek.

Anya kacag (regényrészlet)
Anya kacag
szöveg irodalom 2012. február 16.

Január 5.

 

Ma jó nap volt, bár kissé fáradt vagyok. Tegnap elmentem a Műcsarnokba, végül is kurva kevesen voltak ott.

Hiénának tetszik
Hiénának tetszik
szöveg irodalom 2012. február 09.

Ma egy medvével beszéltem. Aranyos volt, azt is mondta, hogy brumm, meg a kétlábúakon nevetgéltünk, hogy hogy benézték. Azt hiszik, a méhek csinálják a mézet, miközben a méhek csak a katonák, az őrzők. A mézet a medvék csinálják, aranyból, erdőmélyből, és kavarják, kavarják. De semmi piszkosfred.


Akármikor rám zuhanhat valami
Akármikor rám zuhanhat valami
szöveg irodalom 2012. február 09.

Folyton attól félek, mondja az idősebb nő, és közben nem is a fodrászt, nem is készülő frizuráját, hanem önmagát figyeli, önmagával néz farkasszemet a falnyi tükörben, folyton attól félek, hogy rám esik valami, érted?

Mándy Iván szemüvege
Mándy Iván szemüvege
szöveg irodalom 2012. január 12.
Kihordják őket. A meguntakat. Az elárultakat. Lomtalanítás: így hívják. Kíméletlen hagyomány.
Téglák Csanytelekről
Téglák Csanytelekről
szöveg irodalom 2011. december 23.

Bálint rákészült, hogy bevegye a derékszögű kanyart Csanytelek kétharmadánál. Ez volt az egyetlen L alakú falu, amit ismert, sokszor végigjött rajta Szolnokra menet. Eszébe jutott, milyen volt, mikor először döngetett végig ezen az útszakaszon, győzedelmesen, mert elhatározta: megveszi a telket.

Egyedül egy kereszttel
Egyedül egy kereszttel
szöveg irodalom 2011. december 23.

Most azokra gondolok, akik egyedül vannak. Egyedül a karácsonnyal. Egyedül egy kereszttel.


Építészet alapú társadalom - II.
Építészet alapú társadalom - II.
szöveg irodalom 2011. november 28.

Az emberek különféle korokban különféle elméleteket eszeltek ki a társadalom alapjának meghatározására.

Budapest-hangulatok
Budapest-hangulatok
szöveg irodalom 2011. november 28.

Budapest különböző hangulatai, fényei, színei, ahogy írók, költők és fotósok látják. A nyomtatott Prae Budapest-számát Csányi Vilmos, Kornis Mihály, Csobánka Zsuzsa prózarészleteivel, Can Togay és Juhász Ferenc verseivel, valamint Börcsök Mihály fotóival ajánljuk. A lap kapható az Írók boltjában és a jobb újságárusoknál.

Fasírtok százai, ezrei
Fasírtok százai, ezrei
szöveg irodalom 2011. november 11.

Mi legyen az ebéd?, kérdezi mindig anyám, és mindig mást főz. Azt mondja, meglepetésből, nem hiszem, sokáig nem hiszem el, aztán egyszer bevallja, hogy csak azt tud főzni, amit kíván, amire aznap reggel rákívánkozik, különben nem fűlik a foga az egészhez.

A Kopasz
A Kopasz
szöveg irodalom 2011. október 23.

Itt az október, de még ragyog a Kopasz. A Lágymányosi Öböl. Más néven: Kopaszi gát. 10 hektár, azaz 100 ezer négyzetméter. Elférne rajta ezer ház. Mindegy, nem lényeg, sétálni jó, számolni szomorúság.

Építészet alapú társadalom
Építészet alapú társadalom
szöveg irodalom 2011. október 06.

Az emberek különféle korokban különféle elméleteket eszeltek ki a társadalom alapjának meghatározására.

 

 

A lift
A lift
szöveg irodalom 2011. szeptember 22.

Szeptemberben felkínáltak egy állást, hát otthagytam az egyetemet, és dolgozni kezdtem a Vállalatnál. Hamarosan kineveztek a Képanalízises Nehézfémfázis Szegmentálási és Kutatási Főosztály vezetőjének. Pontosan egy éve. Nem volt rossz karrier az enyém – és negyven évesen még fiatalnak számítottam.

Balatonfüred
Balatonfüred
szöveg irodalom 2011. szeptember 13.

Negyedszázad előtt még nem volt Siófok, nem volt Kenese, Almádi, Alsóörs, Fülöp, Badacsony, Balatonföldvár, Boglár, Fonyód. Mind e gyönyörű fürdőhelyek sivatag partok voltak, s idegen közönséget nem ismertek.

 

Ha rám nézel, elrejtem
Ha rám nézel, elrejtem
szöveg irodalom 2011. augusztus 12.

Huszonhárom éves, százkilencven centi, százötven kiló, vállig érő, göndör, vörös haj, hófehér bőr, kék szemek. A haverjai Vikingnek szólítják, nem is tudják a rendes nevét.

Nem megérteni, nem úgy
Nem megérteni, nem úgy
szöveg irodalom 2011. augusztus 04.
Ezekkel az egészen finom, apró megtorpanásokkal sokkal többet kellene foglalkozni. De közben csak megy az ember, mintha észre sem venné, mintha nem is lenne jelentősége, hogy milyen sokszor zökken meg a sétálás ritmusa.
Playback
Playback
szöveg irodalom 2011. július 27.
„Az ápolók mindenkit megcsinálnak”. Asszem, ezt szánta az este csúcsmondatának, amivel majd jól megráz, vagy felmos, vagy nem tudom.
Két amcsi tali
Két amcsi tali
szöveg irodalom 2011. július 20.
A Széna téri bevásárlóközpont kettős épületét összekötő üveghídon pillantottam meg Pereszlényi Márkot. Az egyik oldalsó padon ült.
Úgy, ahogy van
Úgy, ahogy van
szöveg irodalom 2011. július 12.
Évekig éltem együtt egy kurvával, meséli János, nem ezen múlik. A megcsalás nem a testen múlik, hanem hogy hova megy az ember haza. Nézd, itt ez az ecset, a szeretkezés valahol itt kezdődik a szálak között, és itt is ér véget.
Káin
Káin
szöveg irodalom 2011. július 12.
Azt mondta, most már hátradőlhetek, nem lesz semmi baj. A falak magasak voltak, féltem, de ez egy másik éjjel volt. Szofka magához ölelt, az orromban éreztem a finom izzadsággal keveredő dezodorszagot, a mellemhez nyomódó puha melleket.
Víg postás
Víg postás
szöveg irodalom 2011. július 04.

180 kilométer, néha több. Valamiért mégis itt vagyok. Majdnem a legnagyobb. Miskolc, a Második. És a második is tud édes lenni. LeMisizem, de nem egy mézes hely. A sör és a fröccs  itt üdítő, a bor meg csak bor. Ha nem iszol, hívják a lódoktort. Itt magadért felelsz.

<
3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Cerklje   Collegium Hungaricum   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Csehorszáh   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   FUGA   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Gelse   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   promo   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó   3LHD   A4 Stúdió   Alena Sramkova   Andrija Rusan   Andrzej Stasiuk   BME   Badacsonytomaj   Bak   Balatonakarattya   Balatonlelle   Balázs Mihály   Baróthy Anna   Benedek Anna   Berlin   Bevk Perovic   Bojár Iván András   Budapest   Budaörs   Bujnovszky Tamás   Bulcsu Tamás   Cerklje   Collegium Hungaricum   Családi ház   Csaplár Vilmos   Cseh András   Csehorszáh   Cságoly Ferenc   Csánk Elemér   Czigány Tamás   Czigány Tamás,   Cézanne   Davide Macullo   Dobai János   Dubniczay-palota   Ekler Dezső   Ellenlábas   Enota   Erdély   FUGA   Ferencz Marcell   Fialovszky Tamás   Fiume   Fortvingler Éva   FunTheory   Földes Dalma   Gelse   György Péter   Gödör   Hajnal Zsolt   Hegedűs Péter   Hofer Miklós   Horvátország   Hungária fürdő   Hévíz,   Hódmezővásárhely   Izola   Kalmár László   Kalmár,   Karácsony Tamás   Keller Ferenc   Kemény István   Kendi Imre   Kendik Géza   Kern Orsolya   Kis Péter   Kisfakos   Klobusovszki Péter   Konok Tamás   Kovács Dániel   Kozma Lajos   Kranj   Krasnja   Kruppa Gábor   Kétvölgy   Latinovits Zoltán   Ljubljana   Láng Zsolt   Lénárd Anna   M. Miltényi Miklós   MCXVI Építészműterem   Magyari Éva   Magyarország   Majkpuszta   Makovecz Imre   Maribor   Marosvásárhely   Martinkó József   Maurizio Bradaschia   Mezei László   Molnár Csaba   Molnár Péter   Múzeum   Műegyetem   Nagy Bálint   Nagy Csaba   Nagy Márta   Nagy Péter   Nyitott Műhely   Németh Pál   Németország   Ofis   Ofis Arhitekti   Ofis arhitekti   Orsós László Jakab   Pannonhalma   Papp Róbert   Pazár Béla   Peter Schweger   Petri György   Podčetrtek   Projekzil Architekti   Prága   Pápa   Pásztor Erika Katalina   Pázmándi Margit   Pécs   Reimholz Péter   Roeleveld-Sikkes   Román Építész Kamara   Rákos-patak   Sajtos Gábor   Serban Tiganas   Shoppingroof   Siófok   Solymosi Bálint   Sopronbánfalva   Sou Fujimoto   Szlovénia   Számalk   Szécsi Noémi   Sárai Róbert   Tamás Zsuzsa   Tamási iskola   Tardos Tibor   Tarnóczky Tamás   Turányi Gábor   Törökbálint   Tövissi Zsolt   U. Nagy Gábor   Valkai CSaba   Vendvidék   Veszprém   Vincent van Gogh   Vincze László   Vizdák Janka   Vékony Péter   WAMP   Wesselényi Garay Andor   Wesselényi-Garay Andor   Zombor Gábor   Zsuffa   Zsuffa Zsolt   alkotóhét   archív   bevk perović arhitekti   biennále   bme   boldogság   borászat   bölcsőde   dokumentumfilm   duna   egészség   előzetes   eozinmáz   esszé   faluház   fürdő   graffiti   gólyabál   hotel   híd   iskola   kamalduli remeteség   kereskedelmi épület   kertváros   kiállítás   kolostor   kápolna   képkocka   kórház   könyvtár   leadásfutás   lépcső   mozi   munkacsoport.net   múzeum   művészettörténet   művészpiac   promo   párbaj   spenótház   sportcsarnok   sportlétesítmény   stadion   stockholm   street art   szociális épület   szálloda   templom   társasház   uszoda   van Gogh   város   városarculat   városháza   wellness   zarándokház   zene   zongora   Építész Stúdió   Építészet és kritika és írás   Újpalota   építészkar   épületfotó   és   óvoda   üvegvisszaváltó  
>
Pad és szőnyeg - admin
Zarándokház Pannonhalmán - admin
Csak a helyet nem lehet elszállítani - 6B.hu
Betonozás a Gödörben - 6B.hu
Konok Tamás - akademizmus - 6B.hu
Konok Tamás - Vincent van Gogh II. - 6B.hu