A szlovén fővárostól, Ljubljanától körülbelül 50 kilométerre fekvő Krasnja település lakói is kitüntetett figyelemmel kísérték a falu határában lévő, fallal körbekerített temetőjük mellé épülő ravatalozó kápolnát. A szokatlan formájú, de rendkívül egyszerű szerkesztési móddal megrajzolt kápolna építése alatt leginkább egy vasbeton bunkerra emlékeztetett. A domboldalba vájt tereptárgy íve a szintvonalakat követi, és megpróbál belesimulni a lejtő, a környezet adottságaiba. Két ív metsz bele a domboldalba, mintha két kar ölelné körül a szintén íves falakkal határolt központi magot, ami a ravatalozó terét rejti. Jobban mondva nem rejti, mert a kápolnához vezető út felé egy nagy, nyitható, üvegezett felülettel néz, belátást engedve a ravatalozó térbe.

Ezekre az íves falakra szerkesztették rá a tetőt, ami a belső tér íves falának vonalát követve visszafut a körbeölelő „karba”, vagyis vissza a domboldalba. Erre a növényzettel beültetett tetőre tulajdonképpen ráfut a domboldal, de valójában mégsem, mert a kápolna falai kirajzolódnak a tetőn, felülről nézve kivehető a falak vonala. A finoman megrajzolt íves formáknak köszönhetően az épület minden szemszögből új és izgalmas arcát mutatja meg. A színek, a fehér polírozott betonfelület, a vörösfenyő burkolat jól harmonizálnak egymással és a környezetükkel.

És ha már a színeknél tartunk: pár száz évvel ezelőtt Európában a fehér volt a gyász színe, mára azonban a fekete szín szimbolizálja a gyászt. (Nem számítva ide az építészeket, akik ugye feketében járnak, és esetükben egészen mást jelent mindez.) A fekete a szomorúság, a sötétség színe, míg a fehér a fényt, a világosságot, a tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi, azaz pozitív jelentéstartalmakkal bír. Ezt csak amiatt említem, mivel az első gondolat, amit a búcsúztatás ceremóniája, a halál mint megfoghatatlan mitikus dolog előhív az emberből (építészből), ha ravatalozó rajzolásába kezd: az a ház, a tér bennünk meglévő ősi formái, magyarul az adott kultúrára jellemző házforma, kápolnaforma.

A gyász az a hagyomány, ami egyszerre a leginkább személyes, és mégis a közösség hagyományai, előírásai határozzák meg: a színeket, az időtartamát, a formáját, a ceremóniát, a külsőségeit.

Ezekbe az elfogadott, és betartott hagyományokba nyúlt bele  egy fővárosi építészcsapat, a ljubljanai Ofis, két fiatal tervező vezetésével. És végső soron csak egy minden tekintetben kívülről érkezett valaki az, aki képes lehet erre. Kiszolgáltatott helyzet ez mindkét részről. A közösség kiszolgáltatott az építész ideájának, az építész pedig a közösség akaratának. Ebben az esetben az idea teljesült, viszont a közösség nem tudta befogadni az épületet. Az építés folyamán gúnyneveket adtak neki, és folyamatos volt a nyomás a tervezők felé, hogy a saját képükre formálják az épületet. A munka végére annyira megromlott a viszony a közösség és az építészek között, hogy az épület átadására nem hívták meg őket.

Tulajdonképpen a helyi recepció egy épület tekintetében mellékszálnak tekinthető, ha szakmai körökben, tágabb környezetében üdvözlik és örömmel fogadják. Maga az épület az újszerűségével, frissességével, szoborszerű megjelenésével figyelemre méltó alkotás, és mindenképpen egy szerethető és jó hangulatú épület, és ha elfogadjuk azt, hogy minden a halállal kezdődik, akkor az idea megtalálta a helyét.

Árvai András

építész(ek): Ofis Arhitekti (Rok Oman, Spela Videcnik, Andrej Gregoric,
Janez martincic,
Magdalena Lacka, Katja Aljaz, Martina Lipicer)

helyszín: Szlovénia, Krasnja
terület: 70 m2
tervezés éve: 2005.
építés ideje: 2009.
kivitelezés költsége: 180 000 EUR

Megjelent a Prae.hu-n. 

• Ízlésről és színekről nem lehet vitatkozni
• Shoppingroof